A már hagyományossá vált gyermekrajz pályázatot a tavalyi évben a ,,Vissza a templombaʺ címmel hirdettük meg. A legutóbbi alkalommal az online tanulással kapcsolatos élményeket rajzolták meg a gyerekek. Mivel a járványügyi intézkedések miatt tanár és diák az online térbe kényszerült, tavaly azt gondoltuk tovább, hogy ismét lehetett személyesen találkozni, nemcsak az iskolában, hanem a templomban is. A gyerekek megrajzolták nekünk, hogy milyen templomba járnak vagy milyen templomot ismernek.
Szabó Krisztián, okleveles építészmérnök értékelte a rajzokat, akit már megismerhettek a tavalyi Szeretethídról. Több, mint 170 rajz érkezett a felhívásra. Minden rajz készítőjét emléklappal jutalmaztuk. A rajzok internetes árverés formájában találtak gazdára, az árverésből befolyt összeget pedig jótékony célra fordítottuk.