Mindig mozgásban
Néhány héttel ezelőtt a saját igehirdetésemben írtam Jóbról, aki végigsorolta áldásainak listáját. Akkor vetettem fel azt a gondolatot, hogy a nosztalgiázás annak a jele, hogy a szenvedések visszafogják a hit növekedését, és benne ragad a szép emlékek paplanos ágyában. Mindezt ahelyett, hogy keresné Isten akaratát a jelenében, az aktuáls események fájdalmas szövedékében. Jób hite olyan állapotban van, mint egy elgémberedett, elzsibbadt végtag. Mindannyian ébredtünk már úgy, hogy elfeküdtük a kezünket. Éppen próbájuk felemelni, de nem megy. Látjuk, hogy hozzánk tartozik, mégsem mozdul.Jób sem akar mozdulni onnan, ahol a szenvedései előtt volt.
Akkor is igyekeztünk meglátni az áldások sorát és formáját, és Isten jelenlétét Jób életében. De van a Szentírásban ennek a hitbeli megállásnak ellenpéldája is.
A zsibbadtság ellenpéldája a vak Bartimeus, aki bár régóta egyhelyben ül, hite mégis mozgásban van, Szemei világtalansága ellenére éberen, egyedüliként látja meg Jézusban a Dávid Fiát, a Messiást. (Mk 10,46) Bár tudnia kellett, hogy abban a kor viszonyai között a helyzete teljesen kilátástalan, mégis minden akadály ellenére hiszi, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani. Emellett érdekes megfigyelnünk azokat az emberek is, akik Bartimeust csitítgatják. Amikor Jézus megszólal őket kéri fel, hogy hívják ide Bartimeust. Azt mondja nekik, ti nem akartátok őt észrevenni, most azért csak menjetek oda és nézzétek meg.
Miről lehet megismerni az Isten gyermekeit? Arról, hogy mindig mozgásban vannak, mert Jézust követik. Nézzünk csak bibliai példákat:
Mindjárt a Biblia elején két dolgot tudunk meg Noéról: hogy igaz ember volt, és hogy az Istennel járt. Nem szoktunk erre a kis szóra figyelni, de az, hogy járt, azt jelenti, hogy folyamatosan megélte a hitét. Nem gondolta azt, hogy már megérkezett. Még az özönvíz után is úgy érezte, hogy van feladata.
Az újszövetségi példát pedig keresve sem találnánk jobbat Pál apostolnál. A legtöbb Bibliában van egy térkép a missziói útjairól. Meg lehet nézni, hány kilométert tett meg az evangéliium ügyéért, nem autóval, hanem gyalog. Az Isten Lelke úgy hajtotta őt előre, hogy a még a verés vagy a börtön sem állíthatták meg. Ahogy Timóteusnak mondja: Én ugyan bilicseket viselek, de az Isten ígéje nincs bilincsbe verve. Még amikor a nagy megállásra, földi pályája befejezésére készül is, még azért ír egy levelet Timóteusnak. Figyelj, én így éltem, ezt a tanítást hagyom rád örökül, mint igaz fiamra a hitben.
A megszokottságot az is ellensúlyozza, ha visszatérünk az alaphoz. Jézus Krisztushoz. Ő miután elkezdte hirdetni, hogy közel van a mennyek országa, nem állt meg, hanem mindig mozgásban volt. Nem állt meg a Tábor hegyén, amikor Péter azt kérte, hogy maradjanak ott, és nem állította meg Lázár halála, de nem állította a keresztre szegezés sem.
Mindez tehát arra tanít bennünket, hogy hitünket és közösségeinket kapcsoljuk hozzá Jézus véréhez, amelyik átjárja, táplálja és megerősíti elernyedt tagjainkat. Halljuk meg a bíztatását: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.”
Add Urunk, hogy soha meg ne álljunk a hit útján! Ámen.
Haris Szilárd
Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt,
Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet ad.
Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér,
Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!
Új énekeskönyv: 831./1.