“Mert nem is adatott más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk” (Csel 4,12)
A mai napra kijelölt igeszakasz egy bírósági tárgyalásra visz el minket, amelyben a két vádlott Péter és János apostolok. Az ügy előzményéről pedig az előző részben olvashattunk: a két apostol meggyógyít egy születésétől fogva sántát (vagy egyenesen bénát, fordítástól függően), majd pedig a csodás gyógyítás hírére összesereglő tömegnek bizonyságot tesznek Jézusról.
Jézus nyilvános szolgálatának kezdetétől gyógyította a betegeket, ezzel is demonstrálva, hogy benne elközelíttetett az Isten országa, amelyben a vakok visszanyerik látásukat, a siketek hallásukat, a sánták pedig egyenesen járnak, mert ilyen ennek az országnak a természete. Lévén, hogy Ő Isten Fia, már földi életében hatalma volt arra, hogy a nyomorúságokat elvegye az emberketől. Amikor pedig kiküldte 12 tanítványát, hogy prédikálják az örömhírt, ezt a hatalmat velük is megosztotta (Lk 9). A Cselekedetek könyvében is több csodáról olvashatunk, az anyja méhétől fogva sánta meggyógyítása az első, amelyet leír, de több is követi ezeket, például Pál apostol által, aki maga is ír az 1Korinthusban a gyógyítás ajándékáról, amelyet a Szentlélek közöl azokkal, akiket erre kiválasztott.
A mai keresztyénségben azonban mintha eltűnt volna ez az ajándék. Magam is gyakran szenvedek attól, hogy ismerek embereket, akiken az orvosok nem tudnak segíteni, de mi, keresztyének is csak az imádságunkat tudjuk felajánlani, hogy megszabaduljanak az életüket kínzó betegségektől. Persze ezt a csakot helyesebb lenne idézőjelbe tenni, hiszen az imádság által Isten kezébe ajánljuk a szenvedőt, és ez a legnagyobb ajándék, amit adhatunk neki. Hiszen Istennek ma is van hatalma gyógyítani, és ezt gyakran meg is teszi.
Két példát hozok fel erre a saját életemből. Másfél évvel ezelőtt egy balesetben nagyon csúnyán összetört mindkét bokám. Amikor a sebész meglátta a röntgenfelvételeket, azt mondta, hogy ő mindent megpróbál, de aligha fogok már járni. Négy hónappal később mégis lábra tudtam állni, és ha futni még nem is tudok, de azóta is járok. Hiszem, hogy az orvos ügyességén túl Isten az, aki kihozott a bajból.
A másik példa messzebbre vezet: évekig hol enyhébb, hol súlyosabb depresszióban szenvedtem, amit hiába próbáltak meg gyógyszerekkel kezelni. Aztán egyszercsak megjelentek nálam a bipoláris zavar jelei, ami azt jelentette, hogy a depresszió átment egy abnormálisan felfűtött állapotba. Lassan 11 éve azonban már tünetmentes vagyok, ami azt jelenti, hogy sem a nyomott, sem a felpörgetett állapotok nem jelentkeznek. Meggyőződésem, hogy ebből is Isten az, aki kigyógyított, s őrzött meg a visszaeséstől.
Isten ma is gyógyít. Biztos vagyok benne, hogy mások is tudnának hasonló példákat felhozni. De mivel nem csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban (ahogy Pál apostol mondja: akkor minden embernél nyomorultabbak lennénk), hanem hiszünk a test feltámadásában, ezért tudjuk azt is, hogy a végső gyógyulás az örökkévalóságban vár ránk. Ott lesz a felüdülés ideje. Erre pedig hitben késznek lenni a legfontosabb dolog az életünkben. Ezért lehet az, hogy minden imádságunk, könyörgésünk ellenére Isten meghagy az életünkben valamilyen szenvedés forrását, hogy ezzel is formáljon és felkészítsen az örökkévalóságra.
Arra az örökkévalóságra, amelyre vezető utat Jézus Krisztus nyitotta meg kereszthalálával és feltámadásával. A gyógyulások ebben az életben sohasem öncélúak: a Krisztusba vetett hithez kell, hogy vezessenek bennünket. Mert ahogy Péter fogalmaz: Nem adatott más név az emberek között, mely által megtartatunk. Erről tettek bizonyságot az apostolok az emberek előtt, a polgári és vallási bíróságok előtt, nem félve a retorzióktól, eljuttatva hozzánk a legnagyobb örömhírt: a bűn halálából való feltámadás örömhírét.
Fohász: Urunk! Köszönjük, hogy te gyógyítasz ma is, de legfőképpen azt köszönjük, hogy utat nyitottál az üdvösségre! Arra kérünk, hogy bármilyen állapotban legyünk is, mindig szilárdan ragaszkodjunk Hozzád, mint megtartatásunk egyetlen zálogához!
Básti Péter
“4. Ő királysága bő áldás, Nála a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.
5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.” (251. dics. 4-5. v.)