Olvasandó: Márk 5,1-20
A mai történet azt mutatja, hogy Jézusnak a szellemi világ fölött is van hatalma. A modern kor embere, talán éppen a középkor túlzott ördög-kultusza vagy ördög-félelme miatt az inga másik végébe lendült, s ma már sok ember, különösen az írástudók, kimagyarázza a Bibliából azt, hogy van egy ellenséges szellemi világ, és ez a démoni világ, ahogy az apostol megjegyzi az ördögről, szerte jár, mint üvöltő oroszlán és keresi, akit elragadhatna. Ezt az evangélista úgy írja le, mint megszállást. Azt olvassuk, hogy éles kövekkel üti-vágja magát, elhagyatott helyeken, sírboltokban jár, s nincs az az elmegyógyintézet, ahova be lehetne zárni, nincs az a módszer, amivel meg lehetne gyógyítani. Megkérdezi tőle Jézus, hogy mi a neved? – és ekkor ez az ördöngös, pontosabban a benne lakozó tisztátalan lelkek sokasága így válaszol: Légió. Sokan vettek uralmat e fölött a szerencsétlen ember fölött, de Jézus kiűzi belőle a démonokat, meggyógyítja őt. Egyszóval, Jézusnak a szellemi világ fölött is hatalma van. Ha azt mondom, hogy az emberi életnek egyik mértéke a megszállottság, a megkötözöttség, azzal paradoxont is mondok: senki sem tudja megkötözni ezt az embert, és mégis megkötözött, senki nem tudja fogságban tartani, és mégis egy légió fogságában van.
A történetünkben nem általánosan, hanem nagyon személyesen mennek végbe az események. Jézus kiűzi ebből a szerencsétlen emberből a légiónyi ördögöt, melyek a kétezer disznóból álló kondát szállják meg, amelyik belerohan a szakadékból a tengerbe. Akik látták, elszaladtak, s jelentik a városban, hogy nagy kár érte a várost, elpusztult a konda, de valami más is történt, mert ez a hírhedt ember, a megszállott meggyógyult. És mennek az emberek, hogy lássák, mi történt. Azt látják, hogy ott ül ez az ember Jézus lábainál, fel van öltözködve, és az eszénél van. Fontos ez a megjegyzés, Lukács evangélista is pontosan ugyanígy közli. Lukács orvos volt, és az a kifejezés, hogy eszénél van, diagnózis. Ez az ember a diagnózis szerint magánál van, az itt álló görög szót józanságnak szoktuk fordítani. Ez az ember józan. Nemcsak úgy van magánál, hogy elmúlt egy rohama, egy pillanatra megkönnyebbedett, hanem józanul, színjózanul van ott. És ez a színjózan ember, amikor Jézus indulna vissza, merthogy elküldik őt, utána fut, és arra kéri Jézust, hogy hadd lehessen vele. Nincs ennél józanabb kérés. Merthogy ez az ember fölismerte, hogy ez még alternatíva is lehet: vagy Jézussal, vagy újra az elveszésben. Mintha hallotta volna Jézus példázatát, amikor Jézus beszél, hogy úgy van az Istentől elhanyatló embernek a dolga, mint az a ház, amely ördögtől megszállott, kiűzetik belőle az ördög, a házat kiseperik, kitakarítják, kitisztítják, kimeszelik, aztán ördög visszatér, benéz és látja, hogy nincs ott senki, üres. S elmegy, s vesz még maga mellé hét annyit, elfoglalja újra a házat, és azt mondja Jézus: rosszabbul lett annak a háznak dolga, mint volt korábban. Mintha ez az ember tudná, hogy rosszabbul lehet dolga, ha nem maradhat Jézussal.
Jézus azonban nem engedte ezt meg neki, hanem azt mondta: eredj haza a tieidhez, és jelentsd meg nékik, mily nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad. Apostollá, ami azt jelenti: küldött, teszi. Mert a Jézus-követéshez az is hozzá tartozik, hogy el kell mondanunk, meg kell jelentenünk, nyilvánvalóvá kell tennünk, hogy milyen nagy dolgot cselekedett velünk az Úr. Mit akar ezzel Jézus? Amikor fölragyog a világosság, mely mindent dicsőséges fénnyel betölt, akkor a Krisztust követő ember odaadja magát arra, hogy ez a világosság átragyogjon az életén. Ha fölidézzük ennek az embernek az esetét, aki sírboltokban, barlangokban, önmagát ütve él, kizárva a világból, és az életéből semmi jó nem sugárzik ki, most, hogy meggyógyult, fölszabadult, Jézus szava által késszé kell legyen arra, hogy az isteni dicsőség sugározzon át az életén. Ő Jézussal akar lenni, talán, mert fél. De Jézus többet akar: azt, hogy a mi életünkön is átsugározzon Isten kegyelme. És éppen ez jelenti azt, hogy meggyógyultunk. Amíg Jézus erejéről bizonyságot tud tenni, nem fenyegeti a veszedelem. Hogy mondja a zsoltár? Áldjad én lelkem az Urat, és meg ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Mit jelent, hogy ez az ember magánál van, ép eszénél van? Működik az emlékezete, emlékszik arra, hogy mi történt vele, és nem tud vele betelni.
Fohász: Urunk! Köszönjük, hogy megszabadítasz bennünket a megkötözöttségeinkből, a betegségeinkből! Kérünk, hogy tégy késszé és képessé arra, hogy hirdessük az emberek között ezt a szabadítást!
Básti Péter
„Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! / Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! / El ne feledd: / Napfényed Ő teneked! / Őt áldjad örökké! Ámen.” (Új énekeskönyv 249. dics. 5. v.)