„Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst. Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem menti meg. De az Úr szeme ügyel az Istenfélőkre, akik szeretetében bíznak. Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket. Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk. Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!” /Zsoltárok 33, 16-22/
A szelek fújnak, az árvíz jön és mindenki életének háza próbára tétetik, vajon megáll vagy összeomlik. E néhány vers rámutat arra, hogy a bajok, megpróbáltatások idején nem mindegy, miben, kiben bízunk. Van, aki lovában, a mellette álló seregben és van aki az Úrban veti bizodalmát. A ház építése nem a vihar idején történik. Aki emberi erőben, lovakban bízik, az már úgy tervez és az ezekhez fűződő bizodalom erősítése foglalja el lelki erejét, idejét. Aki pedig az Úrban bízik, megtanul Rá támaszkodni a csendes időkben, mert a vihar már próbaképpen tör az emberi életre, amikor nyilvánvalóvá lesz, hogy hiábavalóságokban, vagy valódi, megtartó erőben bíztunk-e.
A Szentírás nem csupán ezen a helyen beszél emberi segítségben, lovak harci erejébe vetett hitről. De számtalan igehely szól arról, hogy vannak emberek, akik csak ezen látható erőben, segítségben bíznak. A lelki ember látja a láthatatlant. Látja a tüzes szekereket, mint Elizeus, amellyel az Úr védelmezi népét. Tudja, hogy az Úr előtt nincs különbség, hogy sok vagy kevés erővel szabadít-e meg, de tudatában van annak is, hogy míg az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, az Úr azt nézi, ami a szívben van.
Miután a Zsoltáros összehasonlítja a kettőt, azon életek pusztulását, akik földi erőkben bíznak és azok megállását, akik az Úrban vetik bizodalmukat, úgy hozza meg a döntést, hogy az Úrra fog építeni, hogy kéri az Ő szeretetét. Tudjuk, hogy a mi szeretetünk, nem előzi meg az Úr szeretetét, sokkal inkább válasz rá. Ahogy az Ige mondja: „Mi szeressük Őt, mert Ő előbb szeretet minket.” Segítség és pajzs az Úr. A pajzs védelmet jelent. A harcos maga előtt tartva el tudja hárítani magától az ellenség nyilait. Aki Hozzá menekül, segítségében bízik, az az ember Őt állítja maga elé, pontosabban, azt az Úr körülveszi jelenlétével, s az ember csak azt érzi, hogy az ellenséges nyilak kikerülték őt, s ő megmenekül. Nincs különbség. Nincs felhőtlen élet. Mégsem kényszerű tragédia az összeomlás, hisz pajzs és páncél Ő a Benne bízóknak. Megtart a földi létben s a halálban is.
Nem elég azonban, ha csak magunk támaszkodunk az Úrra, de egyedül Őrá bízhatjuk a ránk bízott életeket is. Isten segítségét megtapasztalva úgy kell vezetnünk Őket, hogy maguk is e biztos támaszra hagyakozzanak. S így kérhetjük egyre többen: Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is Benned reménykedünk.
Fohász: „Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog, hanem örökre megáll. Jeruzsálemet hegyek fogják körül, népét pedig az Úr karolja át, most és mindörökké. Ámen!
Pusztai Zoltán
Egyedüli reményem, Ó Isten, csak Te vagy!
Jövel és nézz meg engem, magamra Ó ne hagyj!
Ne légy tőlem oly távol! Könyörülj hű szolgádon,
Úr Isten el ne hagyj!
/RÉ2021 718,1/