MEGHÍVÓ A VITA HUMANA polgári társulás KURZUSRA hívja: – A házasságra készülő ifjúságot, jegyeseket, házasokat, családot támogató személyeket – Minden érdeklődőt, akik tisztelik a természet törvényeit, emberi életet és a házasságot – Házasokat, akik gyermekáldásra vágyakoznak, illetve azokat, akik családjukat természetesen szeretnék megtervezni. Az egész napos…

[nggallery id=48]

2014 májusában szinte a teljes kárpát-medencei református közösség jótékonysági szolgálatot végez. A Somorjai Református Gyülekezet 2014. május 31-én, 9:00-tól a Tejfalusi Alapiskola javára és megsegítésére hirdette meg a “Szeretet-híd Somorja 2014 programot, melynek keretén belül felújították a Tejfalusi Alapiskola kerítését, a folyosó sarokcsempéit, az iskola falára pedig vidám színes dekoráció került. “Az elvégzett munkáért köszönet…

Gondolataim az Országház lépcsőjén: “Kiskorúsított állapotából kerül lassan-lassan felnőtt korba az elcsatolt területeken élő magyarság, amikor oda lesz szabad bemenetele, ami eddig is megillette, a mi korábban vérség és örökség jogán is az övé volt. Ennek a valóságnak a tényét nyújtotta számomra a szombati nap. Ez az élmény sokkal intenzívebbé vált, hogy családtagjaimmal együtt élhettem meg. Köszönet érte mindenkinek. Rácz…

A család a nemzet alappillére címmel 2013.november 8.-án Rozsnyón konferenciát szervezett a Szövetség a Közös Célokért társulás (SZAKC) és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ). A konferencia egyik programpontja volt, hogy a KCSSZ által létrehozott Családlánchoz ünnepélyesen csatlakoztak az új felvidéki szervezetek. Both Hedvig, a KCSSZ felvidéki koordinátora felolvasta a csatlakozási nyilatkozatot, melyet a Kárpát-medencei Magyar…

A Szövetség a Közös célokért társulás és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége 2013. november 8-án konferenciát szervez a rozsnyói Történelmi Városháza Tükörtermében “A család a nemzet alappillére” címmel. “A tallósi Esterházy kastélyban 250 évvel ezelőtt indult az első magyar állami, királyi árvaház. Ezt az alkalmat megragadva több szlovákiai magyar szervezet együttműködésével emléknapot tartottunk 2013. július 18-án Tallóson, hogy a…

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége keresi a kapcsolatot felvidéki szervezetekkel, hogy az általuk épített Családlánc tovább bővüljön. Szeretnénk megszólítani minden olyan felvidéki szervezet, intézmény képviselőit, akiknek célja a gyermek, a család erősítése, ezáltal a felvidéki magyar közösség építése. A gyermekekkel, családokkal foglalkozó felvidéki magyar szervezetek képviselőinek első  találkozójára 2013. szeptember 12-én 10.30 órai kezdettel kerül sor…

Kövessen minket: