MEGHÍVÓ A VITA HUMANA polgári társulás KURZUSRA hívja: – A házasságra készülő ifjúságot, jegyeseket, házasokat, családot támogató személyeket – Minden érdeklődőt, akik tisztelik a természet törvényeit, emberi életet és a házasságot – Házasokat, akik gyermekáldásra vágyakoznak, illetve azokat, akik családjukat természetesen szeretnék megtervezni. Az egész napos…

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Erzsébet-programja keretében meghirdetett Erzsébet-tábor pályázatát felvidéki tagszervezetek is megnyerték, köztük a Szövetség a Közös Célokért, továbbá a Nagycsaládos szervezetek és a Diakonia Reformata is. A kedvezményezettek köre 8-15- életévükig tanulói jogviszonyban álló, 10-10 fős magyar gyermekcsoportokból állt. A gyermekek saját kísérővel érkeztek a közvetlenül a Balaton partján fekvő Fonyódligetre. A…

A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete elnökének, Fikó Csabának az üdvözletét hozom Gyergyószentmiklósról, valamint Csuzdi József köszöntését a Családlánc Mozgalomtól. Both Hedvig az SZAKC önkénteseként és jómagam a Diakonia Reformata részéről képviseltük Felvidéket és vettünk részt az”Együtt – Egymásért” – Integráció- és Közösségépítő táborban 2014. július 7-11, Gyergyószentmiklóson. Igazából csak egy napot tudtunk ott tölteni. A hétfő az odautazással,…

A budapesti Baltazár Színház galántai június 10-i előadásában a szerelem, szeretet, barátság kelt életre a színpadon. Fiúk, lányok a darab címe, amelyben a közönség érdeklődését sok zenével, sztepptánccal, játékos évődéssel tartották kellő hőfokon a színjátszók. Színészeket kell mondani, hiszen az értelmi sérült fiatalokból álló társulat tagjai hivatástudattal, a játék iránt elkötelezetten, szívvel-lélekkel teszik a dolgukat…

A Családlánc keretében hívja fel a diakónia a gyermekeket, szülőket, nagyszülőket, családokat az alábbi pályázatba való bekapcsolódásra, bizonyságtételre: Kiíró: „Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete 4031 Debrecen, Angyalföld tér 11. Téma: • “A szülők, nagyszülők életmeséi” avagy írd le, amit a szüleid, nagyszüleid meséltek neked az életükről, és te érdekesnek, tanulságosnak, vagy akár viccesnek találtad. • “Amikor…

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületét már több éve támogatjuk Nyilas Misi Karácsonya ajándékozó programunkkal. Az idén Kárpátaljára 750 csomagot vittünk.  Most több egyházi és civil szervezettel összefogva az imatámogatásunkat kérik veszélyeztetettségükben.  A kérést továbbítva arra buzdítunk minden imádkozó testvért,  hogy a pénteki imanapot bővítsük ezzel a konkrétummal. Imádkozzunk helyzetük jobbra fordulásáért.   NYILATKOZAT Mi, az Ukrajnában…

„…öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” Kol 3,14. A Szlovákia Református Keresztyén Egyház szeretetszolgálatának évek során a legtöbb gyülekezetet és közösséget mobilizáló programja a Nyilas Misi Karácsonya ajándékkészítő akció. Nagy örömmel tapasztaljuk évről évre, hogy a megszólításra szinte egész egyetemes egyházunk megmozdul. [singlepic id=988 w=320 h=240 float=left]Némi szorongással indultunk neki ismételten e…

[nggallery id=42]

Page 1 of 21 2
Kövessen minket: