Történelmünkben kevés hozzá hasonló kiváló és országos hatású presbiter szolgált. Nem azért jelentős, mert a budapesti Nyugati pályaudvar királyi szalonjában levő emléktáblán együtt szerepel Ferenc József császárral… – Közvetve vagy közvetlenül ő indította el azokat a belmissziói mozgalmakat, melyek felvirágoztatták a magyarországi református egyházat. Utódai Trianon elleni tüntetésként magyarosították nevüket. Ők már Bodoky-nak nevezték magukat….

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Péld 22,6) A nemzetközi CEF (Child Evangelism Fellowship) képviselőinek, a magyarországi VISZ (Vasárnapi Iskolai Szövetség, Gyermek-Evangélizációs Közösség) és a szlovákiai DETSKÁ MISIA részvételével, 2014. február 22-én Dunaszerdahelyen gyerekekkel foglalkozó tanárokkal, missziósokkal találkoztunk. A CEF missziójának célja, hogy minden gyermek megismerhesse…

A Selye János Egyetem Teológia Karának Missziológia-Diakónia-Szociális munka szakos hallgatói szíves invitálásra 2013. december 9-én látogatást tettek tanszékvezető asszonyuk, Pólya Katalin kíséretében a Diakóniai Központ komáromi irodájában. Az ifjú hallgatók megismerkedhettek a központ programjaival és működési struktúrájával. Önkéntes munkára tettek ígéretet a Nyilas Misi Karácsonya, a Hajléktalan megsegítés és a Telefonos szolgálat területén.  Örömünkre szolgál,…

                    Az alábbi linkeken meghallgathatók a Molnár Mária tanulmányúthoz kapcsolódó riportok, melyek a Sola Rádió Beszélgetések c. műsorában hangzottak el. 2013.05.13. Tanulmányút Molnár Mária nyomában 2013.05.14. Dunaalmási Szeretetotthon 2013.05.15. Látogatás az Albert Schweiter Szeretetotthonban 2013.05.16. Magyar Református Szeretetszolgálat

2013. május. 8-án kerülhetett sor arra a tanulmányi jutalomkirándulásra, (a Molnár Mária emlékverseny fődíjára) amelyet a SZRKE Diakóniai Központja, szervezett, ”Molnár Mária, református diakonissza nyomában’’ néven, aki éppen 70. esztendeje halt mártírhalált. A marcelházi gyülekező és indulás után, a komáromi református templomban álltunk meg, ahol a helyi nőegylet által állított Molnár Mária domborművet koszorúztuk meg,…

                      Molnár Mária tanulmányút 2013. május 8. Tervezett útvonal: Komárom, Várpalota, Budapest, Dunaalmás, Komárom   7,45-8,00 gyülekezés, Komárom, Jókai utca 34, református templom 8,00 – megállás Molnár Mária misszionáriusnő domborműve mellett, református templom, Komárom 8,15 – indulás Komáromból 9,45 – érkezés Várpalotára, koszorúzás, református templom…

A Komáromi Protestáns Nőegylet 2013.március 19-én megemlékezést tartott Molnár Mária misszionáriusnő domborművénél a komáromi református templomban, mártírhalálának 70. évfordulója alkalmából. A jelenlévők üdvözlése után, a nőegylet elnöknője  mondott ünnepi beszédet. Majd Keszegh Pálné elszavalta Túrmezei Erzsébet: “Együtt” című versét. A hálaadást  nt. Fazekas Zsuzsanna lelkésznő végezte. A kegyelet virágait az emlékműnél Cséplő Bálint gondnok helyezte…

Kedves Molnár Mária kvíz résztvevők! Elsősorban köszönjük mindenkinek az aktív részvételt a játékunkban! Bízunk benne, hogy mindannyian épültünk általa. Szeretettel ajánljuk további böngészésre a honlapunkat és közösségi oldalunkat, ahol napra készen értesülhet legfrissebb alkalmainkról, eseményeinkről. A 2013. május 8 – án szervezett autóbuszos tanulmányút részvételére a következő személyeket sorsoltuk ki: Záhorsky Zsuzsanna Mórocz Katalin Čičman…

Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni a kvíz negyedik egyben utolsó fordulójának lezárásáról. 2013. március 18 -án, délután a diakóniai központban kerítettünk alkalmat a sorsolásra. A negyedik fordulóba 46 – an kapcsolódtak be, ebből 44 volt a helyes megfejtés. A helyes megfejtők közül pedig sorsoltunk ismét 4 nyertest.     Lássuk a negyedik forduló nyerteseit: 1. hely: Bathó…

Page 1 of 21 2
Kövessen minket: