A holland Shirchadasj & Band gospelkórus már 30 éve jár rendszeresen Magyarországra, néhány év kihagyás után ismét ellátogat hozzánk új produkciójával, melynek címe „Hazahoztál“. Idén először a Magyarországi és erdélyi koncertek mellett Felvidékre és Kárpátaljára is ellátogat az együttes. 2015 május 2. és 10. között a következő helyszíneken adnak koncertet: Május 2, szombat: Marcelháza (SK) május…

Húsvétvasárnap kettős örömünnepre ébredt a Tanyi Református Egyházközség és a falu. Elkészült és rendelkezésre bocsáttatott a de Ruyter admirálisról elnevezett gyülekezeti központ, aminek szeretetszolgálati küldetése is van. Húsvétvasárnap, április 20-án Tanyon ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének kilenc év munkájának eredményét, a református egyházközség gyülekezeti házát, amelyet – hálaként a holland segítségnyújtásért – de Ruyter admirálisról nevezték…

2013. szeptember 6-án látogatást tett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban a holland Hulp Oost-Europa elnevezésű segélyszervezet két képviselője, Albert Heldoorn és Adre Lichtendonk . Többek között Szeretetszolgálatunk munkájára is kíváncsiak voltak, érdeklődve fogadták a Diakóniai Központ eddigi tevékenységről szóló beszámolónkat, beszéltünk tapasztalatainkról, tervezett programjainkról. Elmondásuk szerint Hollandiában a gyülekezetek sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a diakóniai…

Kövessen minket: