
Jutalmam, hogy tehetem Ünnepi kiadvány a Diakóniai Központ fennállásának 10 éves évfordulója alkalmából A Diakóniai Központ megalapításának 10. Évfordulója alkalmából Jutalmam, hogy tehetem címmel egy ünnepi kiadványt készített. A kötet címe a diakonisszák jelmondata volt, de a könyv készítői is magukénak érzik, hiszen azt vallják, hogy már az is az Isten kegyelme, hogy szeretettel szolgálhatunk…
December 1-én, Advent első vasárnapján a perbenyiki gyülekezetben,- mint minden éven, most is megtartották a Kárpát-medencei Imanapot a délelőtti istentisztelet keretén belül. A megadott textus alapján hirdette Isten Igéjét (Jer.31:2) a gyülekezet lelkipásztora Szabóné Kozár Éva. Nyolc nőszövetségi asszonytestvér kapcsolódott bele az imaláncba. Áldott alkalom volt. Mindenki lelki épülését, az összetartozás érzését erősítette bennük a Kárpát-medencében élő nagy Magyar Református Családdal….
„Kegyelmet talált a pusztában a fegyvertől megmenekedett nép” (Jeremiás 31, 2). 2004. december 5-én Magyarországon sikertelen népszavazást tartottak, ami a mostani államhatárokon kívül élő nemzettesteket érzékenyen érintette. A sebek gyógyítását és lelki megelevenedést támogató szándékkal indult el a Kárpát-medencei Imanap 10 éves programja. Az imanapot mind a 10 egyházkerületben közösen szervezik, a gyülekezetek többségében meg…
Az alábbi linkeken meghallgathatók a Molnár Mária tanulmányúthoz kapcsolódó riportok, melyek a Sola Rádió Beszélgetések c. műsorában hangzottak el. 2013.05.13. Tanulmányút Molnár Mária nyomában 2013.05.14. Dunaalmási Szeretetotthon 2013.05.15. Látogatás az Albert Schweiter Szeretetotthonban 2013.05.16. Magyar Református Szeretetszolgálat
2013. május. 8-án kerülhetett sor arra a tanulmányi jutalomkirándulásra, (a Molnár Mária emlékverseny fődíjára) amelyet a SZRKE Diakóniai Központja, szervezett, ”Molnár Mária, református diakonissza nyomában’’ néven, aki éppen 70. esztendeje halt mártírhalált. A marcelházi gyülekező és indulás után, a komáromi református templomban álltunk meg, ahol a helyi nőegylet által állított Molnár Mária domborművet koszorúztuk meg,…
Molnár Mária tanulmányút 2013. május 8. Tervezett útvonal: Komárom, Várpalota, Budapest, Dunaalmás, Komárom 7,45-8,00 gyülekezés, Komárom, Jókai utca 34, református templom 8,00 – megállás Molnár Mária misszionáriusnő domborműve mellett, református templom, Komárom 8,15 – indulás Komáromból 9,45 – érkezés Várpalotára, koszorúzás, református templom…
A Komáromi Protestáns Nőegylet 2013.március 19-én megemlékezést tartott Molnár Mária misszionáriusnő domborművénél a komáromi református templomban, mártírhalálának 70. évfordulója alkalmából. A jelenlévők üdvözlése után, a nőegylet elnöknője mondott ünnepi beszédet. Majd Keszegh Pálné elszavalta Túrmezei Erzsébet: “Együtt” című versét. A hálaadást nt. Fazekas Zsuzsanna lelkésznő végezte. A kegyelet virágait az emlékműnél Cséplő Bálint gondnok helyezte…
Kedves Molnár Mária kvíz résztvevők! Elsősorban köszönjük mindenkinek az aktív részvételt a játékunkban! Bízunk benne, hogy mindannyian épültünk általa. Szeretettel ajánljuk további böngészésre a honlapunkat és közösségi oldalunkat, ahol napra készen értesülhet legfrissebb alkalmainkról, eseményeinkről. A 2013. május 8 – án szervezett autóbuszos tanulmányút részvételére a következő személyeket sorsoltuk ki: Záhorsky Zsuzsanna Mórocz Katalin Čičman…
Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni a kvíz negyedik egyben utolsó fordulójának lezárásáról. 2013. március 18 -án, délután a diakóniai központban kerítettünk alkalmat a sorsolásra. A negyedik fordulóba 46 – an kapcsolódtak be, ebből 44 volt a helyes megfejtés. A helyes megfejtők közül pedig sorsoltunk ismét 4 nyertest. Lássuk a negyedik forduló nyerteseit: 1. hely: Bathó…