Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy idén a „Nyilas Misi Karácsonya” c. programot, az előző évekhez hasonlóan-központilag, nem szerveztük meg. Az egyes gyülekezetek hatáskörében lévő rászorulóknak viszont a lehetőségekhez mérten jó lenne ajándékcsomagot juttatni, ehhez igénybe lehetett venni (ahogy hirdettük is), az Apostoli Egyház Diakóniája által koordinált Karácsonyi Gyermek 2014-es projektet. Ott, ahol a csomaggyűjtés…

Megjelent az Apostoli Egyház Diakóniája által koordinált, Karácsonyi Gyermek 2014-es projektjének felhívása. A Karácsonyi Gyermek 2014, nevű ajándékdoboz a németországi Geschenke der Hoffnung szervezet közvetítésével érkezik hozzánk. Célcsoportja: 2-14 éves korig szegény sorsú gyermekek Célja: Az evangélium jusson el minden szükségben levő gyermekhez az ajándékcsomag által Jelentkezési határidő: 2014. október 1. Költségtérítés: 0,35 Euro/ csomag…

„…öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” Kol 3,14. A Szlovákia Református Keresztyén Egyház szeretetszolgálatának évek során a legtöbb gyülekezetet és közösséget mobilizáló programja a Nyilas Misi Karácsonya ajándékkészítő akció. Nagy örömmel tapasztaljuk évről évre, hogy a megszólításra szinte egész egyetemes egyházunk megmozdul. [singlepic id=988 w=320 h=240 float=left]Némi szorongással indultunk neki ismételten e…

[nggallery id=42]

December a cipekedés hónapja. Hozzuk, visszük a dolgokat. Nincs másképp ez a lelkészhivatalok tájékán sem. Naptárak, Kalauzok, OVD vagy Nyilas Misi csomagok -többnyire a lelkész autójában érnek célt. Az egyébként is túlzsúfolt feladatok közé, tudva a nehézségét, egy újabb felhívást közvetített a Diakóniai Központ a Komáromi Egyházmegye gyülekezetei felé. Templomainkban elhangzott a felhívás és elkezdődött…

A zordabb időjárás beálltával elesett embertársaink megsegítésére széleskörű összefogást kezdeményez Egyházunk Szeretetszolgálata. Hiszen: „Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét.” (Jób 6,14.) A Református Diakonia, a katolikus karitasszal, a baptistákkal és vöröskereszttel karöltve tartós élelmiszergyűjtést hirdetett meg december 8-án a templomainkban. Felhasználható élelmiszerek: szárított, (zacskós) leves margarin, zsír, olaj húskonzerv, májkrém, virsli,…

TÁNCHÁZ és tánctanítás vonós- és furulyamuzsikával! benne: Nyilas Misi Karácsonya jótékonysági program ZENÉL: a Pengő és a Hárompatak zenekar HELYSZÍN: RÉV Magyar Kultúra Háza (Tiszti pavilon) Révkomárom, 2013. december 14., szombat PROGRAM: 17:00 – Kézműves foglalkozás gyerekeknek Apa Renátával 18:00 – Aprók tánca. Gyermektáncház és játszóház 20:00 – Táncház és tánctanítás TÁNCOT TANÍT: Korpás György…

A Diakóniai Központ az előző évekhez hasonlóan meghirdeti a „Nyilas Misi Karácsonya” programot, melynek célja az, hogy szebbé tegye a rászoruló gyermekek és felnőttek ünnepét, s egyben láthatóvá tegye a gyülekezeti tagok egymás iránti felebaráti szeretetét, felelősségvállalását. Az eddigi karácsonyi csomaggyűjtések tapasztalataiból kiindulva célirányosabban tervezzük ezt megszervezni. Mivel saját közösségeinkben is nagyon sokan élnek szűkös…

Page 1 of 21 2
Kövessen minket: