Hálával és örömmel adunk hírt arról, hogy az „Együtt könnyebb“ c. rajzpályázatos naptárunkból összegyűlt pénzösszegből a komáromi kórház gyerekosztályán 2 betegszobán tudtunk ablakot cseréltetni. Ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket mindazoknak, akik segítségükkel és adományaikkal támogatták ezt a projektünket. Komáromi irodánkban a naptár még igényelhető – a gyűjtés március végéig tart, a fennmaradó összeggel egyházi iskoláinkat fogjuk megajándékozni. Külön…
Irodánkban korlátozott mennyiségben ugyan még van a falinaptárból… de nagy örömmel és hálával tudatjuk, hogy az „Együtt könnyebb“ c. rajzpályázatos falinaptárunk segítségével annyi adomány gyűlt össze, hogy azokból a komáromi kórház gyerekosztályán 2 betegszobára tudunk új ablakokat biztosítani. Már gyártják, ill. nemsokára be is szerelik őket! 🙂 Köszönjük! Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr!…
A házasság hetében ismét szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a családokra is, akik gyermekük súlyos, gyógyíthatatlan betegségével élnek és küzdenek. Idén 5. alkalommal kerül megrendezésre az ÖLTÖZZ PIROSBA program, mellyel különleges módon támogathatjuk a pécsi Dóri Ház, az első magyarországi gyermekhospice mindennapi hőseit! Felhívásunkra már tavaly is sokan bekapcsolódtak, most is kérjük a közösségeket, iskolákat,…
Házasság lehet-e két nő vagy két férfi együttélése? Kapcsolatuk házasság lesz-e, mint a mai gyermekeket nevelő édesanyák és édesapák házassága? Nevelhet-e két férfi vagy két nő házastársként gyermeket? Hogyan sújt mindez egy lelkileg és testileg még fejlődésben lévő gyermeket és hogyan hat majd a mi kisgyermekeinkre, ha az óvodában vagy az iskolában azt tapasztalják, hogy…
A család a társadalom sejtje, az új élet bölcsője. Az egészséges család alapja egy férfi és egy nő házassága. A férfi és a nő szerelmének gyümölcse az új emberi élet, mely egyedi, megismételhetetlen, végtelen csoda és érték! Az ember számára a legpozitívabb, ha teljes családban nő fel, ahol egészséges apa- és anyamodellt lát, ahol az édesapa és az édesanya…
A Diakonia Reformata n.o. – „Családlánc” tagként is, szeretettel várja a megpróbáltatásokban élő, megújulásra vágyó családok, családrészek, segítők, jelentkezését a Megrepedt nádszál projekt családsegítő hétvégéjére. Veszteségek, csalódások után keressük együtt a megbékélés, megbocsátás, helyreállítás és új kezdet lehetőségét. Helyszín: Marcelháza, Sport szálló + parókia Időpont: 2015. január 2. 14,00 órától 2015. január 4. délig Témája: Új…
Örömmel tudatjuk, hogy az „Együtt könnyebb“ c. rajzpályázatunkra 57 rajz érkezett az egész ország területéről.. mégpedig szebbnél szebbek! Az alkotásokból készített kétnyelvű, magyar-szlovák igékkel gazdagított falinaptárunk már szerkesztés alatt áll, nemsokára nyomdába kerül és elérhető lesz. Már most is igényelhető, szívesen eljuttatjuk a gyülekezetekhez bárhová. A naptár ajánlott ára 7 eur, nálunk, vagy a Családi Könyvklubnál is rendelhetők. http://www.konyvklub.sk/…
Kedves gyerekek! Az SzRKE Diakóniai Központja Együtt könnyebb címmel rajzpályázatot hirdet Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a segítségnyújtás örömére és az összetartozás erejére! Kiváncsiak vagyunk, Ti hogy gondoljátok, miben tudunk mi mindnyájan egymásnak segíteni, hogy könnyebbek legyenek a mindennapok, örömtől csillogóbbak a szemek… Rajzban megfogalmazott ötleteiteket szkennelt változatban a diakonia.kozpont@gmail.com, póstai úton a Diakóniai Központ, Jókai…