“Sérültnek születni, azzá válni lehet feladat, áldás, szerencsétlenség, kiváltság, átok. S hogy melyik, az az adott sérültet körülvevő embereken, a családon és a társadalmon múlik.”(Böszörményi Gyula) A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja és az Egyházzenei Osztály hatodik alkalommal szervezte meg május 11-én az egészségükben akadályozott fiatalok és családjaik részére a „Visszhang” zenés napot, melynek ezúttal…

A Református Diakónia és a civil szervezetek hagyományosan jó kapcsolatot ápolnak. Galántán a Pázmány Ház nagyterme idén hatodik alkalommal adott otthont az egészségükben akadályozott fiatalok Versfesztiváljának. A rendezvényen központunk ügyvivő igazgatója is visszajáró vendég.   A Mentálisan Sérülteket Segítők Társulásának galántai szervezete a Carissimi Nonprofit Alappal közösen hatodik alkalommal rendezte meg versfesztiválját, amelyre idén április 11-én, a költészet…

„És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.” (János 4.16) Tisztelt Közösségek, kedves Családok! A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja az Egyházzenei Osztállyal közösen szeretettel meghívja az egyházközségekben élő érintett családokat és civil szervezeteket, a…

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületét már több éve támogatjuk Nyilas Misi Karácsonya ajándékozó programunkkal. Az idén Kárpátaljára 750 csomagot vittünk.  Most több egyházi és civil szervezettel összefogva az imatámogatásunkat kérik veszélyeztetettségükben.  A kérést továbbítva arra buzdítunk minden imádkozó testvért,  hogy a pénteki imanapot bővítsük ezzel a konkrétummal. Imádkozzunk helyzetük jobbra fordulásáért.   NYILATKOZAT Mi, az Ukrajnában…

Kövessen minket: