Az Úré a Föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók. Mert Ő vetette meg alapját a tengereken, rögzítette a folyókon. (Zsolt 24, 1)   Április 22.-e a Föld napja. Még a Facebook is boldog Föld Napját kíván nekem, és a kedves ismerőseim is hirtelen mind meg szeretnék menteni a bolygónkat. Mintha ezt…

„Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.“ János 19, 30   Nagypéntek van. Írni kéne valamit Jézus megfeszítéséről. Mert így illik. Mert így szoktuk. Lapozgatom a Bibliám és olvasom a jól ismert szófordulatokat: „Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék… Pilátus feliratot is készített… fogták köntösét is, amely varratlan volt……

Egyéb feladatok miatt régen írtam ide. Most azonban úgy gondoltam, hogy mivel tegnap volt a boldogság világnapja, ma pedig a Down-szindróma napja van, nem hagyhatom szó nélkül. Előbbi azért jött létre, mert az Egyesült Nemzetek Szervezete megállapította, hogy a „boldogság keresése az emberi lét alapvető célja.“ (Vajon ezen meddig gondolkodhattak?) De vajon a boldogság keresése…

Házasság hetére Egyedülállóként a házasságról írni, a házasság hetére meglehetősen hiteltelen dolog, vagy legalábbis elméletieskedő. Lelkészként, az ember tisztában van az elmélettel, akkor is, ha még nem házas. Talán éppen ezért, többen kerestek már meg engem azzal, hogy a párkapcsolatukkal kapcsolatban adjak nekik tanácsot. Nem is értettem a megkeresést! Miért pont én adjak tanácsot? Aztán…

Február 11. – A betegek világnapja „De amikor a sokaság észrevette, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik Isten országáról, és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította.“ Lk 9,11   Lukács evangéliumának 9. fejezete azzal kezdődik, hogy Jézus kiküldi a 12 tanítványt, hogy miután erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására, menjenek…

Február 4.: Rákellenes Világnap   “Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben!” Róma 6,20     Február 4.-e van, a rák elleni világnap. Amikor egy ilyen érzékeny témát veszek kézbe, és gondolkodom el felette, előre kell bocsájtanom, hogy sem orvos, sem érintett nem vagyok. Református lelkészként próbálom a következőkben a betegséggel és a világnappal…

„Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt az Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb…ˮ Fil 2, 8-9   Elérkeztünk advent harmadik vasárnapjához. Eddig arról beszéltünk, hogy a Megváltó Jézus szempontjából mi volt a karácsony, és mit jelentett számára az emberré létel. Kulcsszavaink…

„…hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult;ˮ Filippi 2, 7   Advent második vasárnapján tovább folytatjuk a karácsonyi forgatókönyv elemzését. Az elmúlt vasárnapon arra igyekeztem rámutatni, hogy a jól ismert történések: Jézus emberré létetele, és így maga az ünnep is, csak azért létezik, mert azt Isten rendelte el. A…

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel… Filippi 2, 5-6.   Advent első vasárnapja van. Az advent szó jelentése: eljövetel. Az adventi időszakban elhangzott, megírt prédikációk nagy hányada a Krisztus születésére, eljövetelére való készülődésről szól. Az ember elgondolkodik arról, hogyan is…

Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené. 1Kor 3, 23 A református Kiskáté 1b kérdése így szól: Kié vagy te? A válasz pedig ez: Én Jézus Krisztus tulajdona vagyok. Nem a magamé vagyok tehát, hanem Jézus Krisztus tulajdona. Gondolkodjunk el közösen azon, hogy mit is jelent a „tulajdon” szó ebben az összefüggésben. Az ugyanis az…

Page 1 of 21 2
Kövessen minket: