A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja lehetőséget kínál a gyülekezeti tagoknak, hogy bekapcsolódjanak a házi gondozói szolgálat 2018 szeptemberétől induló országos keresletorientált programjába a Diakóniai Központon keresztül. A programot a Szlovák Köztársaság Munka-, Szociális- és Családügyi Minisztériuma hirdette meg 2018 június 30-án. Szívből reméljük, hogy sikerül bekapcsolódnunk a projektbe, és így segíthetjük a gyülekezeteinket, hogy gondoskodhassanak a rászorulóikról, és egyúttal munkahelyet is betölthessenek. Végezetül, szeretnénk Önöket megkérni, hogy amennyiben a gyülekezetükben lenne igény a program iránt, és szeretnének bekapcsolódni, azt jelezze a Diakóniai Központ alábbi elérhetőségein. Az érdeklődőknek elküldjük a házi gondozói program feltételeit, amelyek a gondozottakra és gondozókra vonatkoznak. Pontos információkkal 2018 július 19 után fogunk rendelkezni.
Tisztelettel:
Ibos Henrieta
Igazgató, SzRKE Diakóniai Központja

Kövessen minket: