Egyéb feladatok miatt régen írtam ide. Most azonban úgy gondoltam, hogy mivel tegnap volt a boldogság világnapja, ma pedig a Down-szindróma napja van, nem hagyhatom szó nélkül. Előbbi azért jött létre, mert az Egyesült Nemzetek Szervezete megállapította, hogy a „boldogság keresése az emberi lét alapvető célja.“ (Vajon ezen meddig gondolkodhattak?) De vajon a boldogság keresése az már maga a boldogság? Én általában véve szeretem az egyszerű meghatározásokat, a mottószerű és világos megállapításokat. De a boldogság esetében azért némileg gondban vagyunk. Nem mintha a Szentírásban nem lenne a boldogságnak meghatározása. Sőt, gond éppen abban van, hogy több is van. Az Ige boldognak mondja azt, akinek bűnei megbocsáttattak (32. zsoltár), aki bízik az Úrban (84. zsoltár). A boldogmondások mind olyan eseteket írnak le, amit első hallásra nehéz megértenünk. A lelki szegény, az igazságra éhező, az üldözött, mind boldog, még a síró is. (Máté 5, 3-12) Természetesen nem a szorult helyzete miatt boldog, hanem azért, mert van megoldás a bajára. A Jelenések könyve pedig azt állítja, hogy „boldog, aki olvassa“ a könyv prófétai igéit. (Jel 1,3) Láthatjuk tehát, hogy a boldogságnak sokféle arca van. De ugyanakkor az is kitűnik a fentiek alapján, hogy valamiképpen mindig ott áll mögötte Isten kegyelmes cselekedetet azáltal, hogy erőt ad, hogy vigasztal vagy megelégít.
Talán valaki úgy gondolja, hogy mindezeket a keresztyénekre jellemző szent naivitás mondatja velem. Azonban nem erről van szó. A keresztyén ember ugyanúgy átéli az élet nehézségeit és kudarcait, mint az, aki nem hisz Istenben, mindezt úgy, hogy közben mégis boldognak mondhatja magát. Ez pedig azért lehetséges, mert van támasza és van reménysége. A szomorú dolgoknál sokkal erősebben átéli az Istennel való kapcsolatát, amely az alapját képezi az egész életének. Az Istenével való kapcsolat megélése és ápolása teszi őt boldoggá, a többi csak külsőség.
Mindebből már felsejlik, hogy a boldogság nem lehet pusztán tárgy birtoklása vagy ideig tartó siker, melyet a sikertelenség romba dönthet egyetlen perc alatt. A boldogság sokkal mélyebben gyökerezik bennünk.
Lehet-e Isten nélkül is boldognak lenni? Nem tudom. Én nem voltam az. De azt tudom, hogy a boldogság sokkal kevésbé múlik a külsőségeken, mint azt gondolnánk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy még egy olyan súlyos betegséggel, mint a Down-szindróma, is lehet boldognak lenni. Istennek legyen hála azért, hogy találkoztam ilyen emberrel. Nem azért volt boldog, mert nem volt képes felfogni a nehézségeket, ahogy ezt sokan gondolják. Nagyon is értette a maga módján. Mégis sokkal hangsúlyosabban élte meg a jót, az örömöt. Ha tudunk a kis gondból nagyot csinálni, miért nem tudunk a kis örömből nagy örömöt?
A boldogság keresése az emberi élet alapvető célja. Igen, de azért azt jegyezzük meg, hogy a boldogság megtalálása lehetséges, és ha ez bekövetkezik, akkor sem válik az élet céltalanná. Sőt, inkább kiteljesedik. Vigyázzunk, nehogy annyira keressük a boldogságot, hogy közben elmegyünk mellette. Szívem szerint pedig intenék mindenkit, hogy a nagy keresésben legalább 1 esélyt adjon az Istennek is.
Haris Szilárd