„Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt az Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb…ˮ Fil 2, 8-9
Elérkeztünk advent harmadik vasárnapjához. Eddig arról beszéltünk, hogy a Megváltó Jézus szempontjából mi volt a karácsony, és mit jelentett számára az emberré létel. Kulcsszavaink a megüresítés és az alászállás voltak. Ha úgy tetszik, akkor eddig a mennyei oldalról közelítettük meg az ünnepet. A mai alkalommal már leszállunk a földre, és arról fogunk beszélni, hogy mi töltötte be a megüresedett helyet, illetve, hogy miből állt az Úr Jézus szolgálata. Mindezt úgy, hogy a gondolatokat már lassanként a betlehemi csillag fénye ragyogja be.
A mai alapige Jézus szolgálatának a tartalmáról ad hírt, ami pedig nem más, mint az engedelmesség. Ez az Atyának való engedelmesség az, ami Jézus teljes földi létét jellemezte a testet öltéstől, egészen a kereszthalálig. Nála az engedelmesség nem időszakos volt vagy alkalmi, hanem folyamatos. Ha ez nem így lett volna, akkor nem mondhatnánk róla el, hogy bűntelen volt.
Az alázat és az engedelmesség manapság nem tartoznak a leginkább hangoztatott értékek közé. Ez nem is csoda, hiszen mindkettő azzal jár együtt, hogy nem én irányítom az életem, hanem átengedem azt másnak. Az pedig manapság nem „menőˮ nem ura a saját életének. Itt szeretnék azonban egy nagyon éles választóvonalat húzni a sodródó bábu lét és a tudatos engdelmesség között. Jézus példájából éppen azt látjuk, hogy miként lehet életcél és életstílus Isten akaratának a teljesítése. A lényegét csak akkor érthetjük meg, hogyha tudjuk, hogy Jézus engedelmességének a forrása az Atya iránti szeretet. Nem egyszerűen katonás parancsteljesítésről van tehát szó, hanem az Atyával való szeretetteljes együttműködésről, amely egészen a legvégsőig, a kereszthalálig tart. Az engedelmesség tehát döntés, és nem kényszer. Ezen a ponton jó, ha ismét emlékeztetjük magunkat a karácsonyi forgatókönyvre. Egy korábbi áhitatban már említettem, Jézus testté létele, és egész küldetése a keresztfán csúcsosodik ki. Jézus helyettes áldozata viszont az ember iránti szeretetének a legfőbb kifejeződése is.
A karácsonyi készülődés is lassan eléri a csúcspontját. Kitakarítjuk a lakást, előkészítjük a karácsonyfa helyét, és gondosan elhelyezzük a karácsonyi díszítést. A külsőségek mellett illendő dolog lenne a lelkünket is „feldíszíteniˮ, mégpedig úgy, hogy az Istennek tetsző legyen. Figyeljünk oda, hogy hagyjunk el minden olyan dolgot életünkből, ami bepiszkolja életünket. Nem, nem azt írom, hogy csak karácsony idejére, inkább azt, hogy a karácsony idejétől kezdve. Azonban erre ne görcsöljünk úgy rá, mint ahogy az ajándékok beszerzésére, hanem értsük meg, hogy Isten szeretete fejeződik ki irántunk ebben az ünnepben. Ne legyünk a reklámok és hitelek rabszolgái csak azért, hogy nagyobb ajándékot tudjunk adni. Az Istennek való engedelmesség nem kerül semmibe, mégis gazdaggá tesz bennünket, mert „aki megalázza magát, felmagasztaltatik.ˮ (Mt 23,13) Az engedelmes megajándékoztatik. Így ragyoghatja be az újabb adventi gyertya fénye, nemcsak a szobánkat, de a lelkünket is.
Imádkozzunk!
Kegyelmes Úr Jézus Krisztus!
Köszönjünk neked a Te engedelmességedet, mellyel megmentettél bennünket a kárhozattól. Köszönjük, hogy ezzel példát adsz elénk, és mutatod, hogy az Istennel élt élet beteljesedik. Kérünk segíts meg bennünket ezekben a napokban, hogy ki tudjuk takarítani a mi lelkünkből mindent, ami csak bepiszkolja azt, de talán mégis oly nehezen engedjük el. Pedig, ha el tudjuk engedni, akkor Te sokkal többet és jobbat készítesz számunkra ígéreted szerint. Ámen.
Szöveg: Haris Szilárd Fotó: Révész Csilla