Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené. 1Kor 3, 23
A református Kiskáté 1b kérdése így szól: Kié vagy te? A válasz pedig ez: Én Jézus Krisztus tulajdona vagyok. Nem a magamé vagyok tehát, hanem Jézus Krisztus tulajdona. Gondolkodjunk el közösen azon, hogy mit is jelent a „tulajdon” szó ebben az összefüggésben. Az ugyanis az alapfeltevésem, hogy bár a fenti kérdésre minden konfirmált református keresztyén ember ismeri a választ, azonban annál kevesebben értik és érzik annak igazi jelentését és súlyát. Pedig ez a mondat remekül összefoglalja egész keresztyén életünk alapját.
A legegyszerűbb az, ha a tulajdon szó profán értelméből indulunk ki. Ha nekem tulajdonom van – legyen az példának okáért egy autó – akkor az azt jelenti, hogy teljes mértékben én rendelkezem a tulajdonom felett. Én döntöm el, hogy mikor és mire használom, én adhatom el, vagyis az autó engem szolgál. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy a saját tulajdonomat őrzöm és karban tartom, gondját viselem. Az autó példájánál maradva: a járműre kötelező biztosítást kötni. A legtöbb modellbe riasztót is építenek be lopás ellen, de ha azt n nem is, akkor is teljesen természetes számunkra, hogy ha az autóval valahol leparkolunk, akkor be is zárjuk. Számon tartjuk azt is, hogy mikor kell elvinni az éves szervizre, vagy azt, hogy mikor kell rajta legközelebb olajcserét végezni. Még az a mondás is elterjedt a szakemberek között, hogy az autó meghálálja a törődést. Mindaz, amit eddig a tulajdon összefüggésében leírtam teljesen hétköznapi és nincsen benne semmi meglepő. De gondoljuk most át ugyanezeket a dolgokat annak a kijelentésnek a fényében, hogy
„Én Jézus Krisztus tulajdona vagyok.”
Akkor ezek szerint Jézus Krisztus az, aki teljes mértékben rendelkezik az én életem felett. Ő az, aki használhatja az én életemet, és én őt kell, hogy szolgáljam. (Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak nem vetlek meg. Ézs 41,9) Cserébe az én Uram gondomat viseli, és testileg-lelkileg karban tart. Számon tartja a bajainkat és viseli a terheinket. (Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. 1 Péter 5,7) Sőt, annyira megbecsül engem, hogy nem ad el csak úgy, az első jött-mentnek. (Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. Róma 8,38-39.)
Mindezek egybevágnak és mi mégis állandóan a saját, Isten nélküli útjainkat keressük. Énekeljük a templomban, hogy: „Nem vagyunk mi magunkéi, de Jézus vére bére.” (173. dicséret) Aztán kijőve onnan elfelejtjük intelmeit, és mi ragadjuk ki a saját életünket az ő kezéből. Ilyenkor rabolunk, mert az életünk soha nem volt a miénk. A szomorú hír az, hogy akkor sem lesz a miénk, ha elutasítjuk Isten vezetését, mert az ember élete soha nem lehet gazdátlan. Már eleve úgy születünk, hogy életünket a Gonosz tulajdonolja. Mondhatná valaki, hogy az én életem ugyan nem. Mutassa meg valaki az adásvételi szerződést, mikor lettem én a Gonoszé vagy mikor lettem én a Krisztusé? A helyzet az, hogy az adásvételi szerződést nem az ember találta fel, hanem Isten. Ő az, aki az Éden kertjébe helyezve az embert ellátta minden jóval, csupán azt tiltotta meg neki, hogy a jó és a rossz tudásának fájáról egyen. Elmondta annak a következményeit is, hogy mi fog akkor történni, ha megszegi az ember ezt a tiltást. Ha fellapozzuk Mózes első könyvének 2. és 3. fejezetét, akkor ott gyakorlatilag egy szabályos szerződést találunk. Ennek alapján az életünk akkor lett a Gonosz tulajdona, amikor az első emberpár megszegte Isten parancsát. Jézus Krisztus azonban visszavásárolta a mi életünket tőle. Ennek ára Krisztus kereszthalála volt. Létezik tehát egy adásvételi szerződés, amelyen ott van a nevünk, amellyel életünk visszakerül eredeti tulajdonosához, Istenhez. A mi dolgunk azonban az, hogy ezt a szerződést aláírjuk, hitünkkel hitelesítsük.
Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél;
Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél;
Még meg sem formált szent kezed, Már elválasztál engemet, Hogy társam légy e földön.
Ámen.
(Református énekeskönyv 329. dicséret.)
Haris Szilárd