A minap láttam a TV-ben egy új mosogatógép-tisztítószer reklámot, ami azon kevesek közé tartozik, amire azt mondom, hogy jó, mert van benne valami ötlet, látszik, hogy gondolkodtak rajta. A reklám arra az egyszerű tényre mutat rá, hogy a mosogatógépünket szinte minden nap használjuk, mert életünknek szinte minden jeles eseményénél eszünk. A marketingfogás: Ezért ugyanilyen rendszerességgel kéne tisztítani a mosogatógépünket is.
Az utóbbihoz én nem értek, de az előbbire azt tudom mondani, hogy ez így van. Lehet az születés, halál, jeles nap, egyházi ünnep – szinte mindegyik összekapcsolódik valamilyen étkezéssel. (Egyes országokban és felekezeteknél a halottak napján szokás ételt is vinni a sírhoz.) Így, amikor olyan igehelyet kerestem a Szentírásban, ami az ízleléssel vagy az evéssel kapcsolatos, akkor a bőség zavarában találtam magam: Hogy mást ne mondjak, a páskavacsorától kezdve a „keserű pohárig.”
„Ti vagytok a föld sója, ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni. Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják és eltapossák az emberek.” Mt 5, 13
Mégis azért maradtam, ennél a klasszikus igehelynél, amely egyébként elsőnek jutott az eszembe, mert úgy gondolom, hogy egy nagyon fontos dologra tanít, amit egyszer egy nálam idősebb és tapasztaltabb lelkésztől így hallottam megfogalmazni: „Mi nem adhatunk Jézus nélkül kenyeret.” Ez azt jelenti, hogy keresztyén emberként nemcsak anyagi segítséget kell nyújtanunk, hanem igei segítséget is. Úgy, ahogy a paprikás krumpliból nem maradhat ki a paprika, úgy az adakozásból sem maradhat ki az evangélium. Az adomány átadása alkalom kellene legyen az evangélium üzenetének átadására is, vagy legalábbis arra, hogy tudassuk a megsegítettel, hogy amit adunk, azt azért adjunk, mert tisztában vagyunk vele, hogy mi is csak kaptuk. Isten iránti hálánkat fejezzük ki vele. Ha csak úgy adunk adományt, hogy mindezt kihagyjuk, akkor nem vagyunk különbek bármely világi karitatív szervezetnél. A keresztyén indíttatású adományból azonban nem hiányozhat a legfontosabb összetevő, a só, vagyis az evangélium üzenete. Ez önmagában nem is olyan bonyolult igazság. A nehézség inkább ott kezdődik, hogy hogyan csempésszük bele ezt az összetevőt az adakozásunkba? Vajon erőltetni kell-e ezt? Vajon van erre valamilyen technika? Ezeken a kérdéseken hosszan el kellett gondolkodnom, de akkor is csak arra jutottam, hogy nincs egységes recept. Nagyon különbözőek a helyzetek. Viszont az életünk „keresztyén íze” valahogy lényünkön kell, hogy érződjön, nem csak ezen az egy cselekedeten. Akinek az életében alapíz az evangélium, és cselekedeteit aszerint alakítja, az elkerülheti, hogy egy-egy adomány átadásakor a felfuvalkodottság vagy a sajnálkozás vegyen erőt rajta. Egyszerűen csak annyit mondhat:
„azért adom neked, mert látom, hogy szükséged van rá. Érezd és lásd meg, hogy jó az Úr.”
Imádkozzunk!
Köszönjük Urunk, ha van miből adnunk. Kérünk téged, hogy akár ételt, akár mást osztunk is meg vagy adunk tovább, kerülje el szívünket a felfuvalkodás, lelkünket az visszavárás és elménket a számítás. Töltsön be minket a hála, hogy adhatunk, hogy só lehetünk ebben a világban. Ámen.
Haris Szilárd