Kedden, 2015. március 24-én, megérkezett Kárpátaljára az első szállítmány abból az adománygyűjtésből, melyet Egyházunk Zsinata hirdetett meg a ZS-13/2015 számú határozata alapján. A pénzadományokból 400 élelmiszercsomagot lehetett megvásárolni Ukrajna területén.
Ez a humanitárius segélyakció a kárpátaljai Beregszászi Református Egyházközség diakóniájának képviselőivel együttműködve jött létre, akik tevékenyen részt vállaltak az előkészítésében és segítettek a végrehajtásában is. Az SzRKE Diakóniai Központja egyeztette a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központjával a humanitárius segítségnyújtás további menetét, mely a kárpátaljai testvérek szükségleteihez fog igazodni.
Az élelmiszersegélyen kívül 2000 € készpénzadomány is átadásra került, amely egyéni, célzott támogatásként szolgál majd konkrét családoknak, főként fűtési kiadások enyhítéseként.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, valamint Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházközség főgondnoka meglátogatott néhány családot, akik részesültek az élelmiszercsomagokból. A családlátogatások közös imádsággal zárultak, ami egyaránt nagyon fontos testvéreink részére.
Köszönjük mindenkinek a támogatást, az eddigi adományokat, és azoknak is hálásak vagyunk, akik imáikban hordozzák kárpátaljai testvéreinket!