“Nem segíthetünk Mindenkinek, de Mindenki segíthet Valakinek!” (R.Reagen)
Adományházat nyitott a Gondviselés Polgári Társulás Rév-Komáromban, a Nádor utca 1062/2. szám alatt az udvarban, 2014. május 16-án. A bevételt árva és elhanyagolt gyermekek támogatására kívánják fordítani.
Az adományház egy jótékonysági vagy civil szervezet által működtetett adománygyűjtő-, elosztó és értékesítő központ. Civilek, vagy vállalkozások által felajánlott új és használt árukat értékesít, és a keletkezett nyereségből a megjelölt szervezetet támogatja. Egyfajta társadalmi vállalkozás, gyakran önkéntesek segítségével működik.
A világon az első adományház 1899-ben nyílt meg Nagy-Britanniában, ahol olyan termékeket árultak, amelyeket vak emberek készítettek. Ezek az üzletek aztán a II. világháború idején váltak igazán elterjedtté. A Vöröskereszt például 1941-ben nyitotta meg első adományboltját Londonban.
Az adományházak (adománybolt) működésének lényege, hogy ezekre a helyekre bárki beviheti a számára feleslegessé vált dolgait, akár használt akár új termékről van szó: ruhákat, könyveket, kerámiákat, bútorokat, edényeket, játékokat, csecsebecséket. Az adományozott tárgyakat az üzletben ingyen átveszik, beárazzák, és nagyon olcsón eladják. Fontos, hogy a felajánlott tárgyak még mások számára használható állapotban legyenek. A keletkezett bevételt, vagy annak egy részét pedig valamilyen civil szervezethez juttatják el.
Az adományház lehetőséget ad az embereknek arra, hogy feleslegessé vált tárgyaikat jótékony célra, például árva és nehézsorsú gyerekek támogatására ajánlják fel. Az adománybolt árukészlete pedig olcsó beszerzési lehetőséget biztosít azok számára, akiknek minden fillért mérlegelniük kell.
A polgári társulás céljai között szerepel az árva és elhagyatott gyerekek támogatása, felzárkóztatása, hogy minél jobban felkészülhessenek az önálló életre, és könnyen tudjanak integrálódni a társadalomba.
A Gondviselés Polgári Társulásról:
Az adományház is ezt a célt hivatott szolgálni rendezvényeivel, összegyűjtött adományaival és az ezek értékesítéséből származó bevétellel.
Üzletfilozófiánk két fő pillére: egyrészt az, hogy a jótékonykodást mindenki számára könnyen megvalósíthatóvá tegyük; másrészt pedig az, hogy a mások felajánlott fölöslege 100%-ban szolgálhassa árva és elhagyott gyermekek szükségeit.
Az adományházainkban helyet kapnak kézműves foglalkozások is, melyeken a nehézsorsú gyermekek szakemberektől tanulhatnak szakmákat, a kézzel készített tárgyaikat eladhatják az adományház keretein belül, így támogatva saját intézményüket, esetleg családjukat.
Elérhetőségek:
Nádor u. 2 (nyitva: szerda 9.00–16.00, péntek 9.00–16.00)
mobil SK: 0949 634 173
email: adomanyhaz.sk@gmail.com