December a cipekedés hónapja. Hozzuk, visszük a dolgokat. Nincs másképp ez a lelkészhivatalok tájékán sem. Naptárak, Kalauzok, OVD vagy Nyilas Misi csomagok -többnyire a lelkész autójában érnek célt.

Az egyébként is túlzsúfolt feladatok közé, tudva a nehézségét, egy újabb felhívást közvetített a Diakóniai Központ a Komáromi Egyházmegye gyülekezetei felé.

Templomainkban elhangzott a felhívás és elkezdődött az élelmiszergyűjtés a komáromi hajléktalanok megsegítésére. Így a templomajtókból, a lelkésztestvérek autóinak csomagteréből megérkeztek a december 17-i lelkészértekezlet alkalmából a súlyos, életmentő adományok Komáromba: konzervek, zsír, margarin, pástétom, szalonna, szalámi, rizs, cukor, liszt, tea  között egy nagy doboz sütemény is,  amelyeket a hét folyamán három alkalommal osztottunk szét a hajléktalanok között. A Központ C-vitamin készítményt vásárolt a pénzadományból, és mellé szaloncukrot adományozott. A gyűjtést még továbbra is nyitva tartjuk.

December 19-én megbeszélésre került sor a megszólított egyházak, a város szakmai felelősei, a Dél-Komáromi hajléktalan ellátó hely vezetője és néhány vállalkozó jelenlétében. A Diakóniai Központ vállalta, hogy hetente egy alkalommal készít és visz ki meleg ételt január, február, március hónapban az ellátatlan éhezőknek városszerte.

Az adományokat nagyon köszönjük és kívánjuk, hogy kamatozzon ez az áldozathozatal lelki javukra.

A lelkészértekezleten előadást tartott Rácz Jolán, a Diakóniai Központ irodavezetője. Az előadás itt olvasható.

Kövessen minket: