A Runyai Református Gyülekezet 2013 május 25-én második alkalommal kapcsolódott be a Szeretethíd programjába, ismételten nagy sikerrel. Mintegy 40-45 fő vett részt ezen az alkalmon.
A résztvevőket a református templom udvarán a gyülekezet lelkipásztora, Nt. Nagy Ákos Róbert esperes köszöntötte egy rövid igével: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.“ (Jakab 4,17)
Ezután a gyülekezet gondnokasszonya, özv. Horváth Béláné is köszöntötte a résztvevőket és elmondta, milyen munkálatokra kerül sor.
Fiatalok és idősek egyaránt részt vettek a programban, és az idei évben nagy örömünkre a kisebb gyermekek is bekapcsolódtak. Egyszerre két helyen is tudtuk a munkálatokat végezni. Az önkéntesek egyik része a templomban takarított (tavaszi takarítás), a csoport másik része pedig a helyi kultúrházban a festés utáni nyomokat takarította el és tette még szebbé és tisztábbá az épületet. A gyülekezet nőtagjai frissítőkkel, finomabbnál finomabb süteményekkel kedveskedtek a résztvevőknek. Közös ebédre is sor került a helyi önkormányzat és a község polgármesternőjének, Javora Andreának támogatásával.
Úgy gondolom, hogy a runyai Szeretethíd is Istentől gazdagon megáldott alkalom volt, mert lehetőség adódott a generációk közötti összefogásra, egymáshoz közelebb kerülésre a közös munka és szolgálat által. Bízom benne, hogy jövőre ismét, Isten segedelmével sikerül bekapcsolódni a Szeretethíd programba.
Fejes Ágnes, esperesi segédlelkész
[nggallery id=34]