„Jertek és lássátok Isten tetteit!” Zsolt. 66,5
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja, Egyházzenei Osztálya és a Hetényi Egyházközség közös szervezésében 2013. április 21- én került megrendezésre az V. „VISSZHANG“ zenés családi nap.
E találkozó a Pozsonyi, Komáromi, Barsi egyházközségekben élő egészségükben akadályozott fiataloknak, családtagjaiknak és az őket támogató civil szervezeteknek teremt alkalmat találkozásra, tartalmas együttlétre, hisz az ilyen közösségi együttlétre minden érintettnek szüksége van.
A rendezvény a hetényi református templomban vasárnapi istentisztelettel kezdődött, a helyi lelkészek nt. Palcsó Attila és Écsi Gyöngyi szolgálatával. Az istentisztelet keretén belüli éneklést Süll Kinga, a SZRKE egyházzenei osztályának igazgatója vezette, de maguk az érintett fiatalok is bekapcsolódtak szereplésükkel, mégpedig a Keskeny Út Diakóniai Ifi-Csoport, Takács Jarko és édesanyja Márta, Dékány Zsuzsa, Csicsó Zoltán és édesapja Csicsó Tibor gazdagították az alkalmat.
A közösen elfogyasztott ebéd után a hetényi Tábita bábcsoport kedves előadása következett, majd a Keskeny Út Diakóniai Ifi-Csoport adott elő pár éneket olyan sikerrel, hogy a lelkes éneklésbe a bábcsoport tagjai is készségesen bekapcsolódtak. 🙂
Az alkalom közösségépítő kézművesfoglalkozásokkal, közös festéssel, 16 órakor zárult.
Reméljük, hogy a közel 80 résztvevő szép élményekkel tért haza.
[nggallery id=25]
21. apríla 2013 Ústredie diakonie a oddelenie cirkevnej hudby Reformovanej kresťanskej cirkvi na Slovensku spolu s Reformovaným kresťanským cirkevným zborom v Chotíne zorganizovalo hudobno-rodinný deň s názvom V. „OZVENA“.
Toto podujatie poskytuje možnosť pre zdravotne postihnutých mladých, ich rodiny z Bratislavského-, Komárňanského-, a seniorátu Barš a ich podporujúce civilné organizácie na stretnutie a spoločne zmysluplne strávený čas, veď takéto chvíle v spoločenstve potrebuje každý zo zúčastnených.