A Komáromi Protestáns Nőegylet 2013.március 19-én megemlékezést tartott Molnár Mária misszionáriusnő domborművénél a komáromi református templomban, mártírhalálának 70. évfordulója alkalmából. A jelenlévők üdvözlése után, a nőegylet elnöknője mondott ünnepi beszédet. Majd Keszegh Pálné elszavalta Túrmezei Erzsébet: “Együtt” című versét. A hálaadást nt. Fazekas Zsuzsanna lelkésznő végezte. A kegyelet virágait az emlékműnél Cséplő Bálint gondnok helyezte el. Végezetül elénekeltük a XC. zsoltárt. Az ünnepélyen a következő emlékezés hangzott el.
Nagy szeretettel és tisztelettel emlékezünk a magyar reformátusok vértanú misszionáriusnőjére, Új-Guinea mártírjára, aki 1886. szeptember 11-én született Várpalotán. A leghíresebb magyar református misszionárius, azon ritka személyek közé tartozott, akik külmisszióra vállalkoztak. Mint misszionárius, előfutára lett a Harmadik Világ iránti keresztyén érdeklődésnek, sorsa pedig azért is fontos számunkra, mert Ő a magyar református egyházak mártírja, a II. világháború ázsiai áldozata.
A pápua testvérekhez vitte a Krisztusról szóló örömhírt és teljesen azonosult azokkal, akik közé rendelte Őt Isten. Legfőképpen az Isten ígéjét hirdette. Meg akarta szabadítani őket a démonoktól való örökös félelemtől, betegségtől és végül megmutatni nekik egy új életlehetőséget Jézusus Krisztusban. Nemcsak a lelki üdvösséget hirdette, hanem a testi gyógyulást is szogálta, ez is Istentől jött feledata volt. Gyógyította a hozzá forduló betegeket, egyszerre volt orvos, bába, védőnő, igehirdető, lelkigondozó, tűzoltó vagy emberi jogi szakértő és tanító. Az Ő háza volt az ország civilizációs központja, itt tanította a gyermekeket, felnőtteket, kezelte a betegeket. Terjesztette a civilizáció hasznos ismereteit, később még iskolát is létesített. Személyéből közvetlenség és őszinteség sugárzott. Először Mánusz szigetén, majd Pitilu szigetén, továbbá még körzetéhez tartozott Pak, Loniu és Lugosz szigete.
Molnár Mária magyar református volt, egy távoli nép hűséges gyermeke. A református egyház küldöttje, aki példaképül szolgálhat a mai nemzedéknek, és büszkék lehetünk rá mi Komáromiak, mert közeli rokoni szálak fűzték városunkhoz, nt. Rácz Lászlóék családjához. Járt itt 1927-ben kimenetele előtt, részben ez missziós, részben családi látogatás volt. 1935 októberében szintén ellátogatott Komáromba, amikor hazajött három hónapra szabadságra. A Kollégiumban tartott előadást missziós tevékenységéről, amelyet a pápuák között végzett. A komáromi temlomban pedig hívő életéről beszélt és vágyakozásáról Isten országa és Jézus Krisztus ügye iránt.
Hét év után sem bánta meg, hogy jelentkezett misszonáriusnak, ezt írja leveleiben: “Mégis nyugodt volt az életem. Megnyugtatott a tenger, az emberek nyugalma, de legfőképpen az a tudat, hogy Isten állított ide és itt is otthonom van. Azelőtt sehol sem éreztem magam annyira otthon, mint itt”: Az Őt támogató hívektől az kérte :”Csak annyit kérek tőletek, testvéreim, imádkozzatok értem. Nem azért, hogy a tengerbe ne dobjanak, hogy az emberevők fel ne faljanak, hanem, hogy mindvégig megmaradhassak hűséges Krisztusom oldalán!” Tizenöt évet töltött a pápuák között. Megtanulta nyelvüket, lefordította számukra a Biblia egyes részleteit és énekeket is.
A csendes–óceáni háború idején a japán támadástól tartva az ausztrálok kiürítették Mánus szigetét és a misszionárusokat is távozásra szólították fel, Molnár Mária és néhány missziós társa azonban nem hagyta el a népet, amelyet 15 éve szolgált. Eleinte nem bántották őket, 1943. március elején összegyűjtötték őket és az Akikaze nevű torpedórombolón, brutális körülmények között március 17-én kivégezték őket. Tetemeiket a tenger hullámai nyelték el.
Tőlünk több tíz ezer kilométerre, földünk túlsó felén, a Csendes-óceán déli részén fekvő Mánusz szigetén két fekete márványtábla örökíti meg aranybetűkkel Molnár Mária nevét. Az első a mánuszi temetőben olvasható, egy olyan síremléken, amely alatt senki sem nyugszik. Felirata: “Misszionárusaink emlékére.” Alatta hat név, közöttük egyetlen magyar: Molnár Mária. Életüket vesztették japán katonai akcióban, 1943. március 17-én. A másik fekete márványtábla Rabaulban egy modern leányiskola épülete névtáblája. “Molnár Mária Kollégium.” Pitilu szigetén pedig emléktemploma található.
Emlékezésemet a következő igével fejezem be, amely meg van írva 1János 2/17-ben:
“És a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
Dr.Körtvélyesi Piroska
a Komáromi Protestáns Nőegylet elnöke
