[singlepic id=80 w=320 h=240 float=left]
12 órás autóút után, több mint 1200 kilométerrel az egyházunk 9 személyes Citroen Jumperében, éjjel fél egy tájában érkeztünk meg Bielefeldbe ahol Reinhard Fischbach az Áldás program volt koordinátora vacsorával fogadott. A vacsora közben megbeszéltük a másnapi tennivalókat és nyugovóra tértünk.
Vasárnap délelőtt a Béthel városrész evangélikus istentiszteletén vettünk részt, ahol megkezdődhetett az ottani emberek megismerése. Szembetűnő volt, hogy a 80 fő körüli résztvevők közül velünk együtt 4-5 fő volt 30 év alatti. Reinhard Fischbach megmutatta a jobb időket is látott városrészt, amelyet az evangélikus egyház diakóniája épített ki. Bethel 12 000 embernek adott otthont, ahol 2000 diakónus és diakonissza 5000 sérültről tudott gondoskodni, úgy, hogy mindent megteremtett a szükségletekhez, azaz rendelkezett saját pékséggel, postával, iskolákkal (természetesen óvodától az egyetemig), öregotthonnal, asztalos, bádogos és egyéb szerelő műhelyekkel, templommal, kápolnával és temetővel is. Tehát mondhatni önfenntartó gyülekezeti közösség voltak, amelyre a diakóniának napjainkban is törekednie kell. A hétköznapjaikban, mindennapi munkájukban élték meg Isten iránti szeretetüket és ebből fakadó szolgálatukat.
Tanulhatunk tőlük! Tanulhatunk a hibáikból is, amivel ugyancsak a nap folyamán ismerkedhetünk meg. Mára Béthel lelkileg megüresedett és sok nem vallásos ember is oda költözött az egykori békesség szigetére. Az ottani emberek életszemlélete megváltozott. Értékrendjükben az első helyet a pénz istene vette át és jelentéktelenné váltak a közösségeik, a szolgálat és a gyülekezet. A régi házak helyére újakat építenek, amelyek majd profitot termelnek vagy legalábbis sokkal modernebbül néznek ki a „mindig jobbat, a régit lecserélni” szemléletmódban.
Ebéd után megnéztük azt a pár kilométerre lévő 1965– ben épült (a mi templomainknak mennyi az átlag életkora? …) templomot, amelyet halálra ítéltek, mert elfogyott a gyülekezet. Mi ennek köszönhetően érkeztünk, ugyanis a most épülő ipolysági templom és parókia gondjait nagymértékben ez oldja meg. Az innen kapott felszerelés – elköltöztetett dolgok továbbra is Isten dicsőségére fognak szolgálni, és remélhetően sokkal több ideig, mint ahogyan azt ott tették. Alaposan felmérve a templomot már tervezgettük a holnapi munkafolyamatokat.
Délután még ellátogattunk egy raktárhelyiségbe, ahol gyűjtik a már szemét sorsára ítélt számunkra még értékesebbnél értékesebb hiánycikkeket is. Sajnos ez a raktár gyakran esik idegenek áldozatául is, ahol nagy felfordulást hagynak.
Reinhard Fischbach megmutatta az öregotthont is ahol dolgozik, amelyet szintén hamarosan lebontanak, amint elnéptelenedik.
Számunkra nagyon szokatlan dolgokkal a fejünkben hosszú beszélgetések után tértünk nyugovóra.
[singlepic id=82 w=320 h=275 float=right]
Hétfőn kora reggel érkeztünk a tett helyszínére és nyomban nekiláttunk a munkához. Először egy helyiségbe összegyűjtöttünk minden már mozdítható dogot, utána neki veselkedtünk a templom kő burkolatának és a mennyezet faburkolatának. Négy ablakot is kibontottunk. Napközben több helyi látogatónk is volt, akik kérték, hogy ha majd elkészült az ipolysági templom küldjenek képeket, had lássák hova kerültek az egykor általuk is koptatott tárgyak. Az egyik 71-éves valamikori gyülekezeti tag pl. egész nap szinte segített a kemény munkában is. Este 7 környékén értünk vissza a szálláshelyünkre. Vacsora után néhányan kimentünk sétálni a helyi temetőbe, ahol az intézet alapítója is nyugszik, s melyet a nyugalom jár át.
Kedd reggel kicsit nehezebben és végtagjainkat fájlalva ébredtünk, de lelkesen vágtunk neki a délelőtti munkának, délutánra pedig már vártuk a kamiont. Délelőtt befejeztük az előző nap elkezdett munkákat és visszamentünk ebédelni szálláshelyünkre. Ebéd után már megérkezett a kamion is, amelyre éjfélig folyamatosan pakoltunk az olykor megeredt esőben is. Férfimunka volt ez a javából!
Kamion sofőrünk eljött velünk a szálláshelyre, hogy másnap kipihenten frissen indulhasson haza.
Szerda délelőtt a már említett raktárnál kb. délelőtt 11-ig pakoltunk. Elrendezgettük a kamion rakterét, hogy minél több minden felférjen és az megfelelően rögzítve legyen. Gyors ebédelés után indultunk haza.
Egész éjjeli utazás után csütörtök hajnalban érkeztünk haza.
A kamion péntek délután lett lepakolva Ipolyságon.
Lengyel Zoltán,
SZRKE Diakóniai Központjának munkatársa
