[nggallery id=3]
2009. december 8-9. – Éjfél után
Megjövök Budapestről. Gál Lóri már vár engem az Európa Hotel előtt.
A mi kocsinkkal elhozta az Érsekújvárból adományként egy moldvai magyar tanárnak szánt laptopot és egy fényképezőgépet ugyancsak ottani segítőnknek. A kocsiban maradt a telefonom, Budapesten nem tudtak elérni. SMS-em jött: Holnap délelőtt 11-kor jönnek a csomagokért.
Ez elég korán lesz, de hát valahogy megoldjuk.
Az irodában kb. hajnali 4-ig még értelmeztem az e-maileket, válaszolgattam rájuk és megírtam a moldvai kapcsolatoknak, hogy szombaton kb. mikor leszünk várhatóak. Igyekeztem értesíteni az embereket, hogy aznap délelőtt 11- kor pakoljuk a kamiont, legyen ott segítség. Elküldtem kör e- mailben, és felraktam Facebookra. Ezzel minden illetékesnek kellett róla tudnia, vagyis annak, aki még reggel olvasott e-mailt.
2009. december 9., 10:45, komáromi cserkészotthon – A kamion pakolása
Jött Fóti Peti segíteni pakolni. Kati ígérte, hogy ő is hoz 3-4 embert. Csiba Zoli is ígérte, hogy gyűlés után jön segíteni. Csak leszünk néhányan, gondoltam.
Jöttek Kiss Rékáék tévéknek készíteni anyagot és Krasznica Melitta az Új Szótól.
Hív Stevkó Kati, hogy megérkezett a kamionos srác, ahogy megbeszélték.
A kapu előtt parkoló kisteherautó nyitva volt, benne a slusszkulccsal, a kamionsofőr beállt vele az udvarba, ne galibázzon, ha nincs gazdája.
A kamion aljába kellett papír, hogy az ajándékok ne koszolódjanak. A sofőrrel én mentem el az Isterbe ilyen papírokat kérni, közben a többiek elkezdték pakolni a külön választott, egyenként kb. 15-18 csomagból álló, befóliázott rakományt. Néhány szó erejéig sikerült kicsit ismerkedni, meg kideríteni, őt milyen értesüléssel indították útnak. Debreceni fiatal srác, Csabának hívják, és kicsit több mint egy éve kamionozik. Azt hitte, hogy palettán lesz már a dolog, és csak fel lesz rá emelve és mehet is. Hát nem így volt …
A csomagok pakolása ügyesen ment, segítettek a tévések, az újságíró, jöttek a beszervezett segítők. Tíz ember biztosan szorgoskodott. Közben megcsináltuk az interjúkat. A kisteherautó tulajdonosi is megjöttek és segítettek, hogy minél gyorsabban hozzáférjenek a saját kocsijukhoz, ha mi megleszünk. Közben próbáltam irányítani a pakolást, hogy minden a megfelelő helyre kerüljön fel, és a lepakolásnál ne legyen probléma semmit megtalálni.
Az autó teljesen megtelt a kb. 1600 csomaggal, 8 doboz könyvvel, pár doboz ruhával és egy kisebb mennyiségű élelmiszerrakománnyal.
Elintéztük a papírokat, és a kamion elindult Debrecenbe.
2009. december 10. csütörtök – Elindulás
Még Klézsébe kértek egy fényképezőgépet, gyorsan leszervezni, hogy valaki kivigyen óra után, mert 16:02 kor megy a vonatom. Testvéremnél volt az autó, kettőkor kivitt a Nayba megvettem azt a gépet, ami megfelelő árban volt és javasolt Duma Dani, hogy melyik volna megfelelő nekik.
16:02-kor induló vonatra nagy zsákkal és mindennel felszerelkezve átballagtam a hídon. Budapesten átközlekedtem a Keleti-pályaudvarról a Nyugatiba. Felszálltam az IC-re, szépen el is helyezkedtem, akkor jutott eszembe, hogy bizonyára szükségem lesz helyjegyre is. Megkértem a szemben ülő lányt, nézzen a dolgaimra, ameddig elugrok helyjegyet váltani. A laptopot és a fotómasinát vittem csak magammal.
Jól sikerült, mert csak a kocsiban kellett néhány székkel odébb hurcolkodnom, így bizalom alapján megkíméltem magam egy problémásabb gyors jegyvásárlástól.
A Debrecenben 20:52-kor érkező vonatnál Csaba, a sofőr a nővérével várt. Egy használaton kívüli lakást kaptam szállásul. Este még sétáltam egyet a főtéren, aztán mentem is aludni.
Ezen a napon Debrecenben lepakoltak 500, tíz év alatti gyereknek szánt csomagot a kamionról a Református Szeretetszolgálat emberei azzal, hogy a kissé változó terv miatt ezt már ők fogják eljuttatni Kárpátaljára.
Közben Dunaszerdahelyen este 20:00-kor kezdődő Családi könyvklub akcióján több mint 300 csomag jött össze, amit már a Magyar Református Szeretetszolgálat fog célba juttatni a hét folyamán.
2009. december 11. péntek – Úton
04:36 – Már a ház előtt vártam Csabát hogy jöjjön, olyan türelmetlen voltam.
Még néhány csapot elzárt a lakásban, aztán mentünk a telephelyre a kamionért. Bepakoltuk a dolgainkat, elrendeztük a hivatalos papírokat, és 5:15-kor elindultunk a kamionnal.
6:15-kor sikeresen átléptük Ártándnál a Nagyvárad felé vezető határt. A gyorsforgalmi utakon jó sebességgel tudtunk haladni. Hála Istennek nem volt hó, ezért gyorsan legyűrtük a Király-hágót is. Nagy segítség volt a frissen átadott, Kolozsvárt elkerülő, Tordáig tartó autópálya-szakasz is.
A kamion méretei miatt nem mehet át a Gyimeseken , ezért Brassó felé kellett kerülnünk.
Nagyon időhöz voltunk kötve, ugyanis a sofőr a tachográf miatt csak 9 órát vezethet. Ezért a kötelező pihenőn, tankoláson kívül szinte nem is álltunk meg. Jól megértettük egymást, hiszen, mint kiderült, csak egy évvel idősebb tőlem.
A kritikus pont a Kárpát-medencéből kivezető Ojtuzi-szoros volt a maga 844 m-es magasságával. Közvetlenül utána 17:30-kor álltunk meg estére 608 km-es napi táv után egy őrzött parkolóban. A 20 lejes parkolási díjban volt egy 10 lejes étkezés az ottani vendéglőben. Ezt én vállaltam be, hogy ismerkedjek a helyi konyhával. Az autó eredetileg egy személyes, de mivel Csaba édesapjával fabrikált bele még egy ágyat, így kicsit szűkösen, de elfértünk.
2009. december 12. szombat – A csomagok kipakolása
04:57 – Az őrzött parkolóból reggel kigördülünk. Nagyon jól álltunk az idővel. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan haladunk majd.
06:15-kor (román idő szerint 07:15-kor) érkeztünk meg az első faluba, Gajdárba (Coman). A helyiek segítségével megtaláltuk, hol laknak a magyar tanárok. Mi ébresztettük Mihály Szendét, a Székelyföldről származó fiatal tanító nénit és segítőjét. Lendületesen kipakoltunk kb. 110 csomagot. Megmutatták az osztálytermet, és már indultunk is tovább. Akkor kezdett pirkadni.
07:45-kor érkeztünk Klézsére a Szeret Klézse Alapítvány házához. Duma Dani nyitott ajtót, akit szintén mi keltettünk, ugyanis hajnalig dolgozott. Édesapja meg kissé félreértett, hogy nem akkor indulunk otthonról, hanem akkor érkezünk meg. Végül is semmi probléma nem volt belőle.
Kipakoltuk az ide szánt 250 csomagot, néhány doboz könyvet, ruhákat.
Dani örült a digitális fotómasinának, amit az utolsó percben vettem, hogy végre megörökíthetik az alapítvány alkalmait képekben és kisfilmmel egyaránt.
Mire végeztünk a pakolással, megérkezett Duma András, az alapítvány elnöke is. Pár percre bementünk még beszélgetni, ameddig megittuk a mentateánkat.
10:00-kor érkeztünk Lészpedre, itt Márton Attila tanító bácsi fogadott minket. Mivel kissé ide is korábban érkeztünk, pár percet mi vártunk rá. Addig is volt időnk ismerkedni a gyerekekkel, akik szintén korábban érkeztek.
Először az ott lévő gyerekek népviseletben egy kis karácsonyi műsorral kedveskedtek nekünk, ami igencsak jóleső érzés volt, és sajnálom, hogy minden csomagkészítő nem lehetett akkor jelen.
Utána a gyerekek segítségével leraktunk kb. 200 ajándékcsomagot, egy doboz könyvet és némi édességet. A gyerekek nagyon lelkes és kíváncsi segítőknek bizonyultak, és öröm volt látni, hogy mennyire várják már, hogy kinyithassák a csomagokat.
Attila elvitt minket az egyik tanulója anyukájához, akinél kényelmesen és bőségesen megebédeltünk, még útravalónak is maradt bőven. Közben elbeszélgettünk az ottani életről, a moldvai magyarság helyzetéről, ami már – hála Istennek – kezd javulni a faluban jelenlevő magyartanárok, kinevelődött értelmiségiek hatására.
Az ebéd után Attila megkapta a laptopot is karácsonyi ajándéknak, amit egy támogatónk ajánlott fel. Nagy öröm ez számára, hiszen sokszor úton van, és ezzel útközben is tudja már a falu ügyes-bajos dolgait bonyolítani, hogy egy élő közösséggé formálódjon.
Minket is megajándékoztak néhány, általuk vagy a környéken megjelenő lappal, szőttessel, népdalos DVD-vel. Ezután indultunk is tovább a szívhez szóló hálálkodások közepette.
14:23-kor érkeztünk meg Nyisztor Tinkához, a Szent István Egyesület elnökéhez Pusztinába.
Az ide való eljutással kapcsolatban voltak a legnagyobb kétségeim, de az Úr ezt is elrendezte előre, és minden probléma nélkül meg tudtuk közelíteni a házat.
Amikor megérkeztünk, Tinka épp akkor lépett ki a házból, és nagyon elcsodálkozott, mekkora kamionnal érkezünk. Időközben elkezdett havazni is, ezért nem volt vesztegetni való időnk.
Tinka megkérte az utcán bicikliző fiúkat, hogy segítsenek kipakolni. Utána érkezett még segíteni az arra járó szomszéd bácsi is.
Itt kipakoltunk minden, a kamionon lévő csomagot, élelmiszert, könyvet.
A pakolás után még néhány szó erejéig bementünk Tinkához kicsit megmelegedni, beszélgetni, hogy telnek napjai, mivel foglalatoskodik a tétlenkedni nem tudó Tinka. A Szent István Egyesület nevében aláírta és lepecsételte a hivatalos szállító papírokat, hogy abba se tudjanak majd belekötni, ha valaki megállítana ellenőrizni.
Még szívesen maradtam volna bármeddig, de a havazás és az idő miatt már indulnunk kellett visszafelé. Indulás előtt még megkapta az ugyancsak otthoni támogatónktól küldött digitális fényképezőgépet, hogy ezzel is segítsük munkáját az archiválásban. Viszonzásul ajándékba kaptam tőle egy szakácskönyvet, amelynek a társszerzője, valamint a vele készült riportból megjelenő könyvet.
Továbbá ő is pakolt nekünk útravalóul élelmet és finom, pusztinai köményes pálinkát, amely igencsak nagy érték egy gasztronómiából doktorált embertől.
15:10 – Indulás haza Pusztinából és a moldvai csángóktól.
A nagyobb havazást sikerült megúszni, még visszafelé az Ojtuzi-szorosnál sem volt hóakadály. Brassó után még jó 100 km-et tudtunk menni, ameddig a tachográf megálljt nem parancsolt.
A Showder-klub egy részén nosztalgiázva kiválogattam az aznap készült felvételeket. Utána megnéztük és áttöltöttük Csabának, hogy legyen megőrizve számára is ez a nem mindennapi sofőrmunka, ahol ő is kivette a részét minden egyes pakolásnál, és nagy segítségemre volt mindenben.
Aznap nyugodt lelkiismerettel, imában buzgón hálát adva az Úrnak aludhattam el. És ez tudtam, hogy JÓ!
2009. december 13. vasárnap – Hazafelé tartva
Már rutinosan ébredtünk és pakoltunk reggel.
04:56-kor el tudtunk indulni.
Gyorsan telt az idő, és gyorsan szaladtak a kilométerek, miközben régi, csattanós történetekkel szórakoztattuk egymást kalandos életünk történéseiből.
11:15-kor problémamentesen átléptük Ártándnál a határt.
12:16-kor Debrecenben voltunk a kamion telephelyén.
13:08-kor indult Budapestre a Jázmin IC, amivel hazajöttem.
Csabának megköszöntem a munkáját, nővérének a szállást, és jó viszonyban köszöntünk el.
Láttam rajta, hogy ez neki is más volt. Talán soha nem lesz már olyan, mint előtte. Menthetetlenül hatást gyakorol az ottani emberek élete egy tőlünk oda keveredőre. Az innen visszatérők, látva az emberi sorsokat, elkerülhetetlenül értékrendváltozáson esnek át.
Felajánlotta, ha aktuális lesz, szívesen ajánlja adója 1 %-át az ott dolgozók és a gyermekek javára.
Este fél 8 körül érkeztem meg Komáromba.
Részünkről tehát a Küldetés Teljesítve! 2410 km-rel a hátunk mögött már célegyenesben vannak a csomagok. Most már csak a karácsonyi ünnepséget kell megvárni, és minden gyermek és idős kézhez kapja a Nyilas Misi Karácsonyának ajándékait.
Az általunk meghirdetett cipősdoboznyi ajándék gyűjtést közel 2000 ajándékkal több mint sikeresnek tekinthetjük. Az Úr nagyságát kell, hogy hirdesse ez a Felvidéken tapasztalt hihetetlen összefogás.
Lengyel Zoltán, Nyilas Misi Karácsonyának koordinátora
