Kt Kép HszA teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jócselekedetre felkészített. 2Tim 3,16-17

Köszönti a Kedves Olvasót a Kálvinista Szemle, mely a diakóniai szolgálat elvi, gyakorlati és aktuális kérdéseit és eseményeit szeretné hírül adni. Az érdeklődők eddig is időről-időre találhattak tudósításokat a Diakóniai Központ munkájáról e lap mindig különböző hasábjain. Mivel, hála az Úristen szolgálatra szólító hívásának, a  hírül adásra érdemes események és a gondolkodásra szólító elméleti kérdések gyűlnek és rendszeressé váltak, ezért szeretnénk állandó rovatot szentelni neki.

Talán nem is lehetne alkalmasabb időpontja eme rovat indításának, mint a a reformáció 500. évfordulója, hiszen nincs is olyan teológus, aki Kálvin Jánosnál fontosabbnak tartotta volna a szeretetszolgálat végzését. A következőket olvashatjuk erről a fő művében, az Institutioban: „…a diakóusi szolgálatnak két neme volt, az egyik azzal szolgált az egyháznak, hogy a szegények ügyeit intézte, a másik magukat a szegényeket gondozta.” Más kifejezés szerint ugyanő: „A szegények közvagyonának sáfárai.”

Az fenti szavakból jól kitűnik, hogy a diakónusnak a látogatás és a gyűjtések szervezése az elsődleges feladata. A Diakóniai Központ is igyekszik ezt a feladatkört betölteni, hiszen alapvető feladata, hogy az egyház szeretetszolgálati tevékenységét szervezze. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem akarja ezt a szolgálatot a gyülekezetek helyett, hanem éppen ellenkezőleg, azok megsegítésére végezni. A fenti igéből és Kálvin szavaiból is jól kitűnik, hogy a szeretetszolgálat végzése természetes következménye az igére való odafigyelésnek és a Krisztus kegyelme megtapasztalásának. Ez azt is jelenti, hogy a diakónia végzése nem csupán a gyülekezet és az egyház feladata, hanem annál több: identitásképző tényezője. A Szentírás hűséges olvasása és az igazságra való nevelés célja, hogy az Isten embere minden jócselekedetre felkészített legyen. Nem arról van tehát szó, hogy a szegények és elesettek felé végzett szolgálatot minden gyülekezetnek végezni kell, hanem arról, hogy a gyülekezetet arról lehet megismerni, hogy szeretetszolgálatot végez. Hiszen mindig vannak nálunk rászorulóbbak, szegényebbek.

A kapott adományokkal pedig úgy kell elszámolnunk, mint a vetőmaggal, amely megteremti a lehetőséget az Ige hirdetésére. Gazdagon kell vetni az igemagot, nem félve attól, hogy néhány majd az útfélre esik. Ez az egyetlen feltétele a szolgálat végzésének. Hiszen hiába vannak meg az anyagi feltételek, ha nincs mögötte lelkület. Lelkület nélkül az egyház csak templomépületek összessége, amolyan református skanzen, ahol hagyományokat igyekszünk őrizni, de nem a Krisztus élő és szolgáló teste. Ezért arra szeretnék biztatni minden gyülekezetet, hogy találja meg azt a szolgálatot, amelyre elhívást kapott, és amellyel kiléphet a templom falai közül.

Haris Szilárd

Megjelent a Kálvinista Szemle 2017. novemberi számába a Diakónia Ma rovatban.

 

Kövessen minket: