A Selye János Egyetem Teológia Karának Missziológia-Diakónia-Szociális munka szakos hallgatói szíves invitálásra 2013. december 9-én látogatást tettek tanszékvezető asszonyuk, Pólya Katalin kíséretében a Diakóniai Központ komáromi irodájában. Az ifjú hallgatók megismerkedhettek a központ programjaival és működési struktúrájával. Önkéntes munkára tettek ígéretet a Nyilas Misi Karácsonya, a Hajléktalan megsegítés és a Telefonos szolgálat területén.  Örömünkre szolgál,…

Adományozóit köszöntötte az MRSZ  2013. december 3-án az egyház Abonyi úti székházában. A már hagyományos hálaadó alkalmon Bölcskey Gusztáv püspök úr áhitatát az ünnepélyes gyertyagyújtás követte. A beszámolók és szolgálatok között helyet kapott a marcelházi Keskeny út diakóniai ifi-csoport énekes- zenés bizonyságtétele is, amelyet a résztvevők nagy tapssal jutalmaztak.

December a cipekedés hónapja. Hozzuk, visszük a dolgokat. Nincs másképp ez a lelkészhivatalok tájékán sem. Naptárak, Kalauzok, OVD vagy Nyilas Misi csomagok -többnyire a lelkész autójában érnek célt. Az egyébként is túlzsúfolt feladatok közé, tudva a nehézségét, egy újabb felhívást közvetített a Diakóniai Központ a Komáromi Egyházmegye gyülekezetei felé. Templomainkban elhangzott a felhívás és elkezdődött…

Biztos sokan kíváncsiak már a HOGY SEGÍTHETEK? c. rajzpályázatunk eredményére. Örömmel tudatjuk, hogy tegnap délután kikerültek a nyomdából a falinaptárak, melyek korlátozott példányszámban hozzáférhetőek a Diakónia Központ irodájában. A beküldött művekből a naptárba az itt látható rajzok kerültek; az alkotóknak szívből gratulálunk és igéretünkhöz híven egy-egy példányt eljuttatunk. [nggallery id=41]

A zordabb időjárás beálltával elesett embertársaink megsegítésére széleskörű összefogást kezdeményez Egyházunk Szeretetszolgálata. Hiszen: „Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét.” (Jób 6,14.) A Református Diakonia, a katolikus karitasszal, a baptistákkal és vöröskereszttel karöltve tartós élelmiszergyűjtést hirdetett meg december 8-án a templomainkban. Felhasználható élelmiszerek: szárított, (zacskós) leves margarin, zsír, olaj húskonzerv, májkrém, virsli,…

December 1-én, Advent első vasárnapján a perbenyiki gyülekezetben,- mint minden éven, most is megtartották a Kárpát-medencei Imanapot a délelőtti istentisztelet keretén belül. A megadott textus alapján hirdette Isten Igéjét (Jer.31:2) a gyülekezet lelkipásztora Szabóné Kozár Éva. Nyolc nőszövetségi asszonytestvér kapcsolódott bele az imaláncba. Áldott alkalom volt. Mindenki lelki épülését, az összetartozás érzését erősítette bennük a Kárpát-medencében élő nagy Magyar Református Családdal….

TÁNCHÁZ és tánctanítás vonós- és furulyamuzsikával! benne: Nyilas Misi Karácsonya jótékonysági program ZENÉL: a Pengő és a Hárompatak zenekar HELYSZÍN: RÉV Magyar Kultúra Háza (Tiszti pavilon) Révkomárom, 2013. december 14., szombat PROGRAM: 17:00 – Kézműves foglalkozás gyerekeknek Apa Renátával 18:00 – Aprók tánca. Gyermektáncház és játszóház 20:00 – Táncház és tánctanítás TÁNCOT TANÍT: Korpás György…

Page 1 of 21 2
Kövessen minket: