Személyes és bensőséges légkörben zajlott 2012 november 18-án a vasárnapi istentisztelet  Dunamocson, a marcelházi Keskeny út ifjúsági diakóniai csoport szolgálatával. Sokadik szolgálatuk ez, voltak már Nemesócsán, Nagymegyeren, Nagysallóban, Komáromban, Kisújfalun, Apácaszakállason, Vágfüzesen, és számtalan civil szerveződésű rendezvényen, hogy hitükről bizonyságot tegyenek. Az igehirdetés szolgálatát Rácz Jolán végezte, „Jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban” (Fil…

[nggallery id=18]

A Németországi Evangélikus Egyház –EKD Diakóniája  2012.november 5-9 között Berlinben  a Johannesstift konferenciaközpontjában szervezte meg a Közép-és Kelet Európa-i konzultációját. A 25 hazai résztvevő mellett még 53 külföldi vendég kapott meghivást a környező országokból. A konzultáción Egyetemes Egyházunkat Antala Éva képviselte, de jelen volt még Buzala Szilvia is, aki szintén tagja a Diaonia Reformata nonprofit…

A Nemzetközi Visegrádi Alap egy nemzetközi szervezet, melyet Pozsonyban alapítottak meg a Visegrádi Négyek (Cseh Köztársaság, Szlovák Köztársaság, Magyarország, Lengyelország) önkormányzatai. A program kezdeményezte a V4 országok közötti partnerségi együttműködések támogatását, a közös értékek, a kultúra, sport, művészet, tudomáy, oktatás, ifjúsági cserék, határon átnyúló együttműködések, és a turizmus területén. Amennyiben az említett országok között van…

Karácsonyra készülve szinte a Diakóniai Központ ismét meghirdeti karácsonyi ajándékcsomag gyűjtését, melynek célja, hogy szebbé tegye a megajándékozott gyermekek és felnőttek ünnepét. Ezt szeretnénk folytatni ebben az évben is, csomagok készítésére buzdítva a gyülekezeteket, közösségeket. Hogy mi kerüljön a gyermekeknek szánt csomagokba? Hogy többet mosolyogjanak: édességek, fejlesztő társasjátékok stb. Hogy ne fázzanak: meleg sapka, sál,…

Nehézy Károly születésének 120. évfordulója alkalmából Missziós Napot tartottak a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban. Az alkalomra október 21-én került sor, amelynek a marcelházi református gyülekezet adott otthont. A megemlékezés Szabó Istvánnak, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének igehirdetésével vette kezdetét, melyben kiemelte, milyen fontos, hogy mindannyian Isten követőkké váljunk és csak is vele vihetünk véghez nagy…

Kövessen minket: